Musorujsag
Élő Eredmények

Pénteken lehetőséget kap a Williams tartalékosa

Pénteken lehetőséget kap a Williams tartalékosa

Williams
A Williams tartalékversenyzője, a Forma–2-ben edződő Jack Aitken pénteken autóba ülhet a Stájer Nagydíj első szabadedzésén. A fiatal angol a honfitárs, George Russell autóját vezetheti majd a gyakorláson.

Mivel 2020-ban a koronavírus világjárvány okozta menetrendváltozás miatt nem lesznek évközi tesztek, a fiatal versenyzők lehetőségei a szokottnál is limitáltabbak, igaz, az idény végén egy napot a rendelkezésükre kell majd bocsátani az utolsó megmérettetést követően. Addig azonban az egyetlen esélyt – ha nem történik semmi váratlan – a szabadedzések jelenthetik számukra.

Az első, aki esélyt kap csapatától a Williams tartalékosa, Jack Aitken lesz, aki már a hétvégi Stájer Nagydíjon autóba ülhet – persze csak annak első szabadedzésén. Az alakulat a második szezonját futó George Russellt, és nem az újonc Nicholas Latifit ülteti „kispadra”, míg Aitken vezet.

Aitken egy ideje ott van már a tűz közelében, így nem a mostani lesz az első F1-es bevetése: a Renault tesztversenyzőjeként 2018-ban teljes napot teljesített a barcelonai teszten, majd két másikat 2019-ben, amikor Bahreinben is autóba ülhetett. Új csapatánál (2019 végén hagyta el a Renault-t, és csatlakozott a Williamshez) viszont most ülhet először autóba.

„Ha az időjárás is engedi, ez egy remek és ritka lehetőség lesz arra, hogy más megoldásokkal is próbálkozzunk egy teljes futamtávon” – kezdte a Williams teljesítménymérnöke, Dave Robson. „Pénteken Jack is megkapja a lehetőséget, hogy megszerezze az első benyomásokat az autóról. Nagyon keményen dolgozik a csapat mérnökeivel, és már várjuk, hogy a pályán is együttműködjünk vele, miközben folytatjuk az intenzív tesztprogramot” – tette hozzá.

A Williams döntése később még kifizetődő lehet, az idei szezonban ugyanis nagyobb szerepük lehet a tartalékosoknak, abban az esetben ugyanis, ha valaki koronavírusfertőzés miatt kihagyja a versenyt, azonnal be kell ugraniuk. Aitken számára pedig hasznos lehet a felkészülés, miközben Russell nem veszít sokat a kihagyással, az első hétvégét ugyanis már teljesítette a Red Bull Ringen.

Jack Aitken (Fotó: XPB)
Borítókép: Jack Aitken (Fotó: XPB)

További tartalmak