Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Igent mondanék a Red Bullnak

Vettel: Igent mondanék a Red Bullnak

ORF
Igent mondana a Red Bullnak Sebastian Vettel, amennyiben lehetőséget kínálna számára a visszatérésre. Egyéb opcióiról és Fernando Alonso renault-s visszatérésének hatásáról is beszélt.

Ezen a héten egy újabb ajtó zárult be Sebastian Vettel előtt, hiszen a Renault szerdán bejelentette, Fernando Alonso lesz Daniel Ricciardo utódja 2021-ben. A sárgákat a Ferraritól való távozásának bejelentése után még Vettel egyik első számú lehetőségeként emlegették, ám mint azt a versenyző a Stájer Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján elárulta, igazán komoly tárgyalásokig nem jutott a franciákkal.

„Olyan régóta vagyok már a paddockban, hogy ismerek pár embert. Szóval igen, beszéltem velük, de nem jutottunk igazán komoly beszélgetésekig. Ez látható is, hiszen mást választottak. Ez tehát az én szempontomból semmin sem változtat. Az én döntésem lesz, és nem fogok sietni vele, annyi időt hagyok magamnak, amennyit kell” – jelentette ki a négyszeres világbajnok.

Vettel a jövője kapcsán a folytatás és a visszavonulás mellett most már az egyéves szünetet is egy lehetőségként említette. „Már mondtam, hogy még nem hoztam döntést, nem hagyom magam sürgetni. Fernando visszatérése jó hír az F1 számára. Meglátjuk, hogy alakul. De ettől függetlenül én magam döntök, azt választom, ami nekem a legjobb. Most még minden lehetséges, a folytatás, a szünet és a visszavonulás is. Minden azon múlik, mik lesznek a lehetőségek. Az nem titok, hogy sikereket értem el a múltban, ezért nem akarok csak résztvevő lenni, újabb sikerekre vágyom.”

A lehetőségek listája nem túl hosszú. A Mercedes már jelezte, nem számol valós opcióként Vettellel. A németet korábban a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Pointtal is hírbe hozták korábban, mostanság pedig az esetleges Red Bull-os visszatéréséről is találgatnak. Utóbbi kapcsán olaj volt a tűzre Vettel hétfői szereplése a Red Bull tévécsatornájának műsorában.

Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari) Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

Előbbi csapat kapcsán nem foglalt állást konkrétan, csupán azt állapította meg, hogy az idei autójuk versenyképes, és ez bizakodóvá teheti őket. „Meglátjuk, hogy a következő hetekben-hónapokban milyen lehetőségeim adódnak. Ettől függetlenül kijelenthető, a Racing Point jó benyomást tett az első versenyen. Az biztos, hogy jók a kilátásaik az idei évre. Ismerek több csapattagot a múltból, elég régóta. A mostani jó lehetőség számukra ezzel az autóval, és innen tovább tudnak majd fejlődni” – kerülte ki a konkrét válaszadást.

A Red Bull esetében ellenben már egyértelműbben fogalmazott: ez a lehetőség megmozgatná a fantáziáját, és még azt sem érezné visszatartó erőnek, hogy ott Max Verstappennel kéne megbirkóznia csapattársként. „Meggyőződésem, hogy ha valaki nyerni akar, minden lehetőséget meg kell ragadnia, függetlenül attól, ki lesz a csapattársa. A csapatot a múltból nagyon jól ismerem, többükkel, például Christiannal (Horner), Helmuttal (Marko) és másokkal is kapcsolatban állok. A Servus TV-ben való szereplésemnek semmi köze nem volt a jövőmhöz. A Red Bull viszont jó autóval rendelkezik és nagyon erős csapat. Tudom, milyen erősek voltak a múltban. A csapat azóta nyilván változott, így túlzás lenne azt mondani, hogy kívülről-belülről ismerem a gárdát. De azt tudom, hogy hogyan lettek sikeresek a múltban. Most is esélyesek, futamgyőzelemre képes autójuk van, szóval érdekelne a lehetőség” – jelentette ki.

Ezek után rákérdeztek, igent mondana-e a Red Bullnak, ha az ajánlatot tenne elé. „Mint mondtam, ez egy nyerő autó, én nyerni vagyok itt, szóval a válaszom talán igen lenne” – tette egyértelművé.

Stájer Nagydíj – minden esemény élőben az M4 Sporton!
Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak