Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso már üzent Oconnak!

Alonso már üzent Oconnak!

RaceFans
A múlt héten Esteban Ocon kijelentette, örülne, ha Fernando Alonso lenne az új csapattársa, kívánsága pedig már szerdán valóra vált, a Renault ugyanis reaktiválta a kétszeres bajnokot, aki, mint kiderült nem vesztegeti az idejét, már váltott is pár üzenetet a fiatal márkatárssal!

A Renault fiatal tehetsége az Osztrák Nagydíj sajtótájékoztatóján még arról beszélt, örülne, ha Fernando Alonso lenne a 2021-es csapattársa, a Stájer Nagydíj sajtónapján pedig már arról, mennyire örül, hogy a spanyol lesz 2020-es csapattársa. A bejelentés kapcsán elmondta, Alonso lelkes, olyannyira, hogy már vele is váltott néhány üzenetet.

„Nagyszerű!” – jelentette ki lelkesen a francia, amikor a csütörtöki sajtónapon Alonso szerződtetéséről faggatták. „Egyértelmű, hogy Fernando szorosan kapcsolódik a Renault-hoz. Fantasztikus sikereket értek el, de most valami új dologra kell készülnünk” – tette hozzá.

„Elképesztően tapasztalt, szóval biztosra veszem, hogy ezt kamatoztatni tudja majd a csapatnál és segítheti a fejlődésünket. Nagyon-nagyon motivált. Tegnap, vagy tegnapelőtt váltottam vele néhány üzenetet, és ezekből látszik, hogy izgatottan várja már a visszatérést. A lehetőségekről beszéltünk az idei és a következő év kapcsán, és arról, mennyire szoros a középmezőny. Szerintem jó esély van rá, hogy jók leszünk, ha jól együtt tudunk dolgozni” – magyarázta.

Fernando Alonso (Fotó: Fernando Alonso/Twitter) Fernando Alonso (Fotó: Fernando Alonso/Twitter)

Alonso Daniel Ricciardo helyét veszi majd át, aki a McLarenhez távozik, a középmezőny állapotát nézve tehát a spanyol egyik nagy ellenfele lehet majd. Az ausztrál ennek kapcsán megjegyezte, már várja, hogy összecsaphasson a kétszeres világbajnokkal, kinek visszatérése nagyon jól tesz majd a Forma–1-nek.

„Nagyszerű lesz a sport számára ez a visszatérés!” – kezdte. „Óriási neve van ebben a sportban, és nagyon sokáig itt is volt. Szerintem nagyon jó, hogy visszatér a csapathoz, ahol világbajnoki címet nyert. Jól passzolnak majd egymáshoz. Izgatott vagyok, hogy újra versenyezhetek majd ellene. Volt pár nagyon jó csatánk, és mindig éreztem, hogy versenyzőként is tiszteljük egymást, szóval ez az egész nagyon menő” – zárta gondolatát Ricciardo.

Stájer Nagydíj – minden esemény élőben az M4 Sporton!
Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak