×

Stájer Nagydíj: a dobogósok nyilatkozatai

Gyorsan javította a múlt heti botlást Lewis Hamilton, aki magabiztos győzelmet aratott a Stájer Nagydíjon. A második helyen Valtteri Bottas ért célba, miután kedvezőbb gumitaktikájának hála leelőzte Max Verstappent, akinek tehát be kellett érnie a harmadik helyezéssel – de most legalább célba ért, ellenben az első osztrák versennyel. Nézzük, hogyan értékeltek ők hárman!

Valtteri Bottas, Lewis Hamilton és Alexander Albon (Fotó: XPB)
Lewis Hamilton (Mercedes) – 1. hely

Először szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, és minden gyárban dolgozónak. Nagyon furcsa év ez eddig, de nagyon jó újra itt lenni és versenyezni. És ilyen teljesítményt nyújtani. A csapat remek volt, és nagyszerű a stratégia. Nekem egyben kellett tartanom az egészet, kontrollálnom kellett a versenyt, és kerülni a rázóköveket. Próbáltam megszerezni a leggyorsabb kört is, de már 40 körös közepeseken mentem. De nem is baj ez. Hálás vagyok, hogy újra nyerhettem. Olyan, mintha nagyon rég nyertem volna legutóbb. A múlthét nem sikerült túl jól, de most jó volt így visszatérni. Előreléptünk. Szeretem az egymást követő futamokat, mindig is szerettem őket. Kevesebb idő jut így nyaralni, de hát ez benne van a pakliban.

Valtteri Bottas (Mercedes) – 2. hely

Lewis indult az élről, jót rajtolt és remekül kontrollálta a futamot. Nem történt annyi minden, mint a múlt héten, velem sem történt annyi minden, de sok pontot szereztem, és még mindig vezetek a bajnokságban. A tegnapi nap nem sikerült túl jól, ez a mai most nem volt rossz, örülök, hogy végül második lettem. Nagyon jót csatáztunk Verstappennel; nekem jobb volt a tempóm a végén, mivel tovább kinn tudtam maradni, de azért szórakoztató volt. Lehetnék elégedettebb is, de azért nem rossz ez így az első két futam után.

Max Verstappen (Red Bull) – 3. hely

Mindent megpróbáltam, de egyelőre lassúak vagyunk a Mercedeshez képest. Olyan keményen nyomtam, ahogy csak lehet, és amikor Valtteri előzni próbált, igyekeztem megnehezíteni a dolgát. Tudtam, hogy meg fog előzni, maximum egy körrel később, de azért jól szórakoztam. Maga a futam annyira nem volt izgalmas, de örülök a dobogónak. Persze sokat kell még dolgoznunk. Nem tudjuk, javulhatunk-e a Magyar Nagydíjig. Ezt majd megvizsgáljuk, és meglátjuk, mi lesz a jövő héten.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)