Musorujsag
Élő Eredmények

A Hondát és a Red Bullt is meglepte a Mercedes

A Hondát és a Red Bullt is meglepte a Mercedes

GMM
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elismeri, csapatát és a Hondát is meglepte, mennyire erősen kezdte a szezont a Mercedes. A szakember kalapot emel a riválisok előtt, a szintet, amit elértek csodálatosnak tartja.

A 2019-es szezon végét és a tesztidőszak eredményeit látva sokan bíztak abban, hogy a Red Bull idén komoly kihívója lehet majd a Mercedesnek, miután a bikások minden téren javítani tudtak (fejlesztetten az autón, fejlesztett motorpartnerük, a Honda is, Max Verstappen pedig egyre érettebb és összetettebb versenyzővé válik).

Ebben bíztak maguk a bikások is, többször elmondták ugyanis, 2020-ban már a világbajnoki címért szeretnének csatázni. Az első két hétvége aztán kisebbfajta hidegzuhannyal ért fel: a Mercedes mindkét futamon magabiztos győzelmet aratott.

Helmut Marko (Fotó: XPB)

A Red Bull mindig őszinte tanácsadója, Helmut Marko elismerte, ez bizony őket is meglepte, nem gondolták ugyanis, hogy a csillagosok ekkora előrelépést tesznek. „A Mercedes 20-22 fokos külső hőmérsékleten teljes energiával mehet” – kezdte. „Figyelemreméltó, milyen teljesítményjavulás történt a tavalyi évhez képest. Csodálatos, amit tettek. Ez meglepett minket, és a Hondát is.”

A csapat többi vezetőjéhez hasonlóan Marko is kiemelte, a Mercedes előnyének nagyja a hosszú egyenesekben gyűlik össze, a kanyarokban ugyanis – főleg a lassabb kanyarokban – az RB16-os is képes a csillagosok autójához hasonló teljesítményre. „A kanyarokban egy szinten vagyunk velük. Van, ahol gyorsabbak vagyunk, van, ahol elmaradunk tőlük, és van, ahol egyformán teljesítünk. Az egyenesekben viszont a futamon négy tizedet is veszíthetünk” – mutatott rá.

Marko nyilatkozata során elhintette, a Hondának több kockázatot kell vállalnia a fejlesztések során, de a saját vállukról sem akarja levenni a felelősséget. Önkritikus volt a Red Bull-lal szemben is. „Az autónkat nehezebb beállítani, és nehezebben vezethető (mint a tavalyi)” – mondta, majd jelezte, ez nem jelenti azt, hogy a csapat bedobja a törülközőt. „Van bennünk potenciál. Nagy csapat vagyunk, remek szakemberekkel. És még mindig van hátra több mint elég futam!”

Max Verstappen (Fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton és Alexander Albon többször is összecsapott a versenyen (Fotó: XPB)

További tartalmak