Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo a többiekkel is megvitatja Stroll manőverét

Ricciardo a többiekkel is megvitatja Stroll manőverét

RaceFans
Daniel Ricciardo szóba fogja hozni Lance Stroll utolsó körös előzését a múlt heti Stájer Nagydíjról, amit a bírák végül ki sem vizsgáltak, noha szerinte a kanadai büntetést érdemelt volna a megmozdulásért.

Mozgalmas utolsó kört hozott a múlt vasárnapi osztrák futam, az események alfája pedig Lance Stroll előzési manővere volt. A Racing Point versenyzője a kettes kanyarban támadta meg Daniel Ricciardót, akit a manőver során le is szorított a pályáról, és ő maga is lendületet vesztett – a nevető harmadik, Lando Norris ezt tudta kihasználni.

A közvetítés során láthattuk, a bírák feljegyezték Stroll manőverét, a leintést követően viszont jelezték, nem fogják tovább vizsgálni azt, hiszen szükségtelennek tartják a további elemzést, hiszen versenybalesetről van szó.

Ricciardo nem ért egyet ezzel az ítélettel. Ennek most, a Magyar Nagydíj sajtónapján is hangot adott. „Sosem akartam, hogy a szabályok olyan szigorúak legyenek, hogy elriasszák a versenyzőket a versenyzéstől” – kezdte az ausztrál. „Nem akarom, hogy tojáshéjon lépdeljünk, és féljünk meghúzni a ravaszt” – tette hozzá.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

„Itt volt próbálkozás, és szerintem kudarc is. Mindketten lementünk a pályáról. Én azért, mert ha befordulok, akkor összeütközünk, de ő is lesodródott a pályáról. Megpróbálkozott az előzéssel, ami természetesen jogában állt, mivel próbálkozott helyet hagytam – ezt nem kellett volna –, nyilvánvaló, hogy ezt ki akarta használni, de mivel mindketten lesodródtunk, a kísérlet kudarcot vallott, és vissza kellett volna adnia a pozíciót” – magyarázta.

„Szerintem ez kristálytiszta. Ha megcsinálja a kanyart, de közben egy kicsit ki is szorít, akkor elfogadom, ez egy manőver volt. Majd beszélünk róla a versenyzői eligazításon, és látjuk a többiek véleményét is. Nem hiszem, hogy van versenyző, aki szerint ez tiszta manőver volt, azok ugyanis nem így szoktak végződni” – folytatta.

Hozzátette, azt egy pillanatig sem hitte, hogy Stroll szándékosan szorította le a pályáról. „Nem gondolnám, hogy azt akarta, hogy mindketten kisodródjunk. Biztos, hogy tudta, szoros lesz a helyzet. Nem hiszem, hogy arra számított, vagy azzal számolt, hogy mindketten lemegyünk a pályáról. De betette az autót, és szerintem úgy volt vele, ha büntetést kap, büntetést kap, ha nem, akkor pedig megvan az előzés” – fogalmazott.

Borítókép: Daniel Ricciardo és Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak