Musorujsag
Élő Eredmények

Nem az ismeretlenbe ugrott, Latifit mégis meglepte az F1

Nem az ismeretlenbe ugrott, Latifit mégis meglepte az F1

RaceFans
Bár sokat tesztelt bemutatkozása előtt és a mérnökök is felkészítették arra, hogyan viselkednek az autók, Nicholas Latifi első F1-es futamain mégis meglepődött azon, mekkora hatással van a „piszkos levegő” a királykategóriás autókra.

Latifi pályafutása hosszúra nyúlt a kisebb kategóriákban, 2020-ban viszont megkapta a nagy lehetőséget és bemutatkozhatott a királykategóriában, igaz, erre a debütálásra is sokat kellett várnia, a koronavírus világjárvány miatt ugyanis a szezon a tervezettél négy hónappal később indult. A kanadai azonban két futamon már részt vehetett.

Sőt, tegnap második F1-es szerződését is bejelentették, tehát már most tudja, jövőre is a mezőny tagja lesz. Lesz tehát ideje megszokni a királykategóriát, valamint a királykategóriás autókat, melyek egyelőre még furcsák számára.

George Russell és Nicholas Latifi (Fotó: XPB)

Erről akkor beszélt, amikor első tapasztalatairól kérdezték, nyilatkozata során pedig elárulta, bár tudta, mi vár rá, mégis meglepődött például azon, mennyire nehéz forgalomban, a „piszkos levegőben” autózni az F1-esekkel. „Két oldala van ennek, ha jobban megnézzük” – kezdte. „Amikor tavaly aláírtam a Williamsszel, tudtam, hogy nem a leggyorsabb autóban fogok ülni.”

„Tudtam, hogy nem az élmezőnyben leszek, mint az F2-ben voltam, és azt is tudtam, hogy a versenyzés is más lesz, mint ott. Számítottam erre. Már fejben is felkészültem erre. Ebből a szempontból teljesen más. Rengeteg egyéb dolgot kell kezelni: a kék zászlókat és az ehhez hasonló dolgokat, melyek azért elég sokat változtatnak a versenyzésen” – magyarázta.

„De ha levesszük a teljesítményt, és csak a versenyzést nézzük, akkor nagy a különbség a valóság, és aközött, amire számítottam. A piszkos levegő hatása a futam elején, az abból származó tapadásvesztés sokkal nagyobb, mint képzeltem. Nagyon nehéz elmagyarázni ezt annak, aki nem tapasztalta. Bizonyos szempontból sokkal szórakoztatóbb is, mint gondoltam. Minden azon múlik, mennyire vagy élénk az elején, mennyivel vagy gyorsabb, hogy reagálj bizonyos dolgokra. Még mindig tanulnom kell, hogyan kezeljem ezeket” – ismerte el.

Borítókép: Nicholas Latifi (Fotó: XPB)

További tartalmak