Musorujsag
Élő Eredmények

Előrelépés a Ferrarinál – Vettel célba veszi a Racing Pointot

Előrelépés a Ferrarinál – Vettel célba veszi a Racing Pointot

Boxutca, Sky Sports, RTL
Közel másfél másodperc a hátránya, a Ferrari mégis előrelépett a Hungaroringen. Idén először állnak két autóval a legjobb tízben, és Sebastian Vettel szerint idén először van okuk kicsit örülni is.

Megadta a várt segítséget a magyar pálya a Ferrarinak a spielbergi időmérős fiaskók után. Az már más kérdés, hogy autójuk van annyira gyenge, hogy ez a segítség nem az élmezőnyben való küzdelemben, hanem csak az ausztriai hétvégékhez képesti előrelépésben mutatkozott meg. Sebastian Vettel és Charles Leclerc a Magyar Nagydíjon a harmadik sorba kvalifikálta magát, és ezzel idei eddigi legjobb időmérős eredményét jegyezte. Túlzott örömre persze nincs okuk, hiszen mindkét Racing Point eléjük került a rajtrácson, a pole-szerző Lewis Hamiltonnal szemben pedig 1,3 másodperc a lemaradásuk.

Vettelnek a leintés után mégis pozitívan értékelt. „Ez sokkal jobb, mint az előző hétvégék. Most sikerült először mindkét autót a Q3-ba juttatni” – mondta a négyszeres világbajnok. „Tudtuk, hogy Ausztria nem igazán kedvezett nekünk, mivel túl sokat veszítettünk az egyenesekben. Itt több kanyar van ennek visszahozására. Az autó egyensúlya is jobb volt. Sokkal közelebb vagyunk a közvetlen ellenfeleinkhez, mint korábban, a Racing Pointhoz, a Red Bullhoz, a McLarenhez is, és ez pozitív. Most így is kell folytatnunk.”

Leclerc szerint nyilvánvaló, hogy a pálya miatt váltak gyorsabbá a többiekhez viszonyítva. „Ezen a pályán nincs annyi egyenes, a kanyarokban gyorsak vagyunk. Ez tesz minket versenyképesebbé kicsit a hétvégén. Most megnézzük, tudunk-e valamennyit visszavenni az autó légellenállásából ahhoz, hogy gyorsabbak legyünk az egyenesekben.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

A két Ferrari-versenyzőt a Q3-ban csupán 43 ezredmásodperc választotta el azután, hogy teljesen hullámzó teljesítményt mutattak egymáshoz képest a hétvége folyamán. Pénteken Vettel volt a magabiztosabb az esőben, aztán úgy tűnt, neki van több problémája, majd az időmérő edzés első két felében ismét Leclerc-nek jöttek nehezebben a köridők. Vettel sorozatban másodszor győzte le csapattársát.

„Az utolsó menetnél eléggé változékony volt az idő, ezért a lehető legkorábban ki akartam menni a körre. Az első kanyar kissé csúszós volt, ott időt veszítettem. De nem hiszem, hogy az a két tized elég lett volna az első helyhez…” – mondta ironizálva Vettel.

„A részemről ez nehéz edzés volt” – értékelt Leclerc. „Nehezen jutottam tovább a Q1-ből és a Q2-ből is. Aztán a Q3 jobb lett. Örülök, hogy a csapat a harmadik sorban áll.”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Kérdés, mire lesz képes a harmadik sorból vasárnap. Leclerc abban bízik, hogy a versenyképességük javulni fog az időmérőhöz képest. „Jobbnak érezzük. Az ötödik és hatodik helyen vagyunk, és a versenytempónk jobb, mint az időmérős. Reméljük, holnap sok pontot szerezhetünk.”

Vettel rámutatott, az eltérő gumitaktikák miatt (a két Mercedes és a két Racing Point előttük a közepes gumin rajtol) lehet esélyük a pozíciónyerésre a rajtnál. „A gumik meghatározóak lesznek. Muszáj volt a lágyakat választanunk ahhoz, hogy bejussunk a Q3-ba. De megpróbáljuk. Érdekes verseny lehet, amiben az időjárás is szerepet játszhat. Résen leszünk, jó munkát akarunk végezni.”

„Az ötödik és hatodik helyen állunk, az előttünk lévők a közepes gumin fognak rajtolni. Ez a segítségünkre lehet a rajtnál, és talán inkább előre tekinthetünk, mintsem hátra kelljen. Minden azon múlik, ki hogyan kapja el a rajtot, aztán az első etap megmutatja majd, hogy hogy állunk. A lágy gumik valószínűleg gyorsabban kopnak majd, mint a közepesek, ami nem lesz előny számunkra. De az előző évek azt mutatták, hogy a lágy gumik jól is működhetnek vasárnap.”

Az eredmény szempontjából Vettel nem tűzött ki konkrét célt maguk elé. „Az ember mindig reménykedhet, csak az a kérdés, mennyire reálisak a reményei. Mi nyerni vagyunk itt, de nincs meg a tempónk ahhoz, hogy önerőből nyerjünk vagy domináljunk. Meglátjuk, mi történik holnap.”

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak