Musorujsag
Élő Eredmények

Magyar Nagydíj: időmérő, az első hármas nyilatkozata

Magyar Nagydíj: időmérő, az első hármas nyilatkozata

M4Sport
Lewis Hamilton nyerte a Magyar Nagydíj időmérőjét, megszerezve ezzel pályafutása 90. rajtelsőségét. A brit mellől a csapattárs, Valtteri Bottas indulhat majd, a második sor elejére pedig az időmérő meglepetésembere, Lance Stroll állhat fel – nézzük, hogyan értékeltek ők hárman az időmérő leintését követően!

Lewis Hamilton (Mercedes) – 1. rajthely

El sem hiszem, ez őrület! Megtisztelő, hogy a Mercedesnél ilyen nagyszerű emberekkel dolgozhatok együtt, nélkülük nem értem volna el ezt a számot. Köszönettel tartozom mindenkinek a gyárban, és azoknak is, akik itt vannak a pályán. Nagyszerűen dolgoznak. Valtteri nem könnyítette meg a dolgom, mert ő is tökéletes munkát végez. Szinte egynek éreztem magam az autóval, nagyon-nagyon jó volt, remek érzés vezetni. Hosszú az út az első kanyarig, szóval még ne beszéljünk a futamról. Este el kell végeznünk a feladatunkat, és azt sem tudjuk, milyen időjárás lesz holnap. Leszegett fejjel dolgozom majd, és mindent megteszek a Mercedes kettős győzelméért.

Valtteri Bottas (Mercedes) – 2. rajthely

Örülök az első sornak. Hogy szoros lesz, azt már az első szabadedzésen láttam. Lewis azonban nagyon erős, remek kört ment, magas szintet képvisel. A Mercedes most jóval a többiek előtt van, és a köröm is jól sikerült, de Lewis nagyon jól dolgozott. Holnap majd meglátjuk, mi lesz az első kanyarig. A cél az, hogy elsőként forduljak el. Vezetem még a tabellát, de versenyeket kell nyernem, hogy az élen is maradjak, és most az a cél, hogy már holnap győzni tudjak.

Lance Stroll (Racing Point) – 3. rajthely

Nagyon boldog vagyok. Az autónk nagyon erős volt, végig az egész időmérő alatt, de igazából az egész hétvége alatt remekül működött. A tempónk megvolt, szóval csak össze kellett rakni a részleteket az időmérőre. A srácok remek munkát végeztek, örülök ennek az eredménynek. Nagyon várom már a futamot, és megpróbálok majd minél több pontot szerezni. A Q2-ben kockáztattunk a gumikkal, de ez jó helyzetbe hozott minket a futamra. Remélem, tényleg jó döntést hoztunk.

További tartalmak