Musorujsag
Élő Eredmények

„Reméltem, elveszek pár címet Lewistól, hogy Michael csúcsa tovább éljen”

„Reméltem, elveszek pár címet Lewistól, hogy Michael csúcsa tovább éljen”

Sky Sports
A Ferrarihoz szerződését nem bánta meg Sebastian Vettel, azt viszont igen, hogy nem „segített” Michael Schumachernek megőrizni a rekordját Lewis Hamiltonnal szemben.

Köztudott Sebastian Vettelről, hogy gyerekkori példaképe Michael Schumacher volt, kedvenc csapata pedig a Ferrari. Honfitársának köszönhető, hogy már fiatalon arról kezdett álmodozni, hogy egy nap a maranellói csapat tagja lesz, és amikor 2014-ben lehetősége adódott megvalósítani ezt az álmát, két kézzel nyúlt utána. A biztos Red Bull-os szerződését bontotta föl érte, és az őt gyerekkora óta támogató márkának fordított hátat miatta.

Most, hogy a Ferrarival való kapcsolata a végéhez közelít, és nem tűnik szépnek a lezárás, Vettel egyre többször megkapja a kérdést, nem bánta-e meg, hogy a Scuderiához szerződött. A Sky Sports riporterének, Martin Brundle-nek adott magyarországi interjúban egyértelmű választ adott. „Nem, nem bántam meg” – jelentette ki. „Ez az igazság. Voltak nagyon szép idők együtt. Sokat értünk el együtt. A Ferrari mindig is az álmom volt. Michael az egész gyerekkoromban nagyon inspirált a vörös autóban, és egy izgalmas márkának is tartom ezt. Szóval egyszerűen vonzó volt a vörös hajú hölgy, aki érdeklődést mutatott irántam.”

„Visszatekintve elmondható, a küldetésem, a küldetésünk a bajnoki cím megnyerése volt, és ezt nem teljesítettük. Innen nézve elbuktunk. De még így is volt pár nagyszerű évünk és csúcspillanatunk, jó versenyeink. Szóval nem bántam meg ezt.”

Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari) Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

Miközben a ferraris éveket nem bánja, a négyszeres világbajnokot az annál jobban bosszantja, hogy a „küldetését” nem tudta beteljesíteni Maranellóban, és nem lett a vörösök következő német világbajnoka, aki hosszú nyeretlen korszak végére tett pontot, ahogy a 21 év nyeretlenség után Michael Schumacher is tette 2000-ben. Kiemelte, a csalódást nem az jelenti, hogy nem tudta „lemásolni” példaképét, csupán a sikertelensége.

„Reálisan szemléltem ezt, és sosem akartam Michael örökébe lépni, legalábbis szó szerint. De mint mondtam, természetesen inspirált, és még ma is ő inspirál, mivel úgy gondolom, ő a valaha volt legjobb. Reméltem, hogy elveszek pár bajnoki címet Lewistól, hogy Michael rekordja tovább élhessen. Most messze vagyunk attól, hogy megpróbáljuk megakadályozni őt ebben. De inkább magam miatt akartam, hogy működjön ez, mintsem Michael miatt. Sajnálatos, hogy nem sikerült, de vagyok annyira idős és érett, hogy lássam az okokat és továbblépjek.”

Vettel állítja, noha nem esett jól neki, hogy a Ferrari nemet mondott a folytatásra, már nem rágódik ezen, és ugyanolyan elkötelezetten próbál mindent megtenni a szép búcsúért. „Továbbléptem. A döntés az döntés. Vagyok annyira profi, hogy elfogadjak bármilyen döntést. Lehetett volna másképp is, de ez van. Teljesen mindegy, hogy mit érzek ennek kapcsán, tartozom nekik a tisztelettel, és azzal is, hogy a nehézségek ellenére a lehető legjobb szezont fussuk együtt.”

Borítókép: Sebastian Vettel és Michael Schumacher (Fotó: XPB)

További tartalmak