Musorujsag
Élő Eredmények

Hallgatással mentették meg Hamiltont és Kvjatot a büntetéstől

Hallgatással mentették meg Hamiltont és Kvjatot a büntetéstől

Mercedes, Racefans
Lewis Hamiltont és Danyiil Kvjatot is kétségek között hagyta a csapata a Magyar Nagydíj rajtja előtt azon szabály miatt, amiért a Haast megbüntették.

A múlt vasárnapi hungaroringi versenyt követően az FIA Kevin Magnussent és Romain Grosjeant is 10 másodperces büntetéssel sújtotta utólag. Egészen furcsa okból: csapatuk a rajtot megelőző bemelegítő kör alatt a boxba hívta őket kerékcserére. Miután a verseny ezen időszakában 2017 óta tilos bármiféle utasítást adni a versenyzőknek, az amerikai csapat számára pontot érő taktikai húzás egyben szabálysértés is lett.

Nem ők voltak az egyetlenek, akiknél e szabály kavarodást okozott. A pálya gyors száradását látva a rajt előtt Danyiil Kvjat is kérdezgette csapatát arról, kiállhatna-e slick gumikért, ám a válasz az esetében helyes volt: a hallgatás… „Kiállhatok slickekért a rajt előtt? Erősítsétek meg, kérlek! Kérem,erősítsétek meg, hogy kiállhatok-e” – kérdezősködött többször is az orosz,majd miután a rádió néma maradt, még jelezte, hogy Magnussen kiállt, aztán felsorakozott a rajtrácsra.

Csapata csak a rajtot követően szólt hozzá, akkor már kihívták kerékcserére. Miközben a Haas e korlátozó szabályról megfeledkezett, az Alpha Tauri boxfala tehát résen volt.

Fotó: XPB

Volt azonban egy másik eset is ezzel egy időben. Lewis Hamiltn nem a korai kerékcsere lehetőségéről érdeklődött mérnökénél, hanem arról tájékoztatta őt, hogy az indulás után olyan hangot adott a motorja, mintha le akarna fulladni. A címvédő azonban szintén hiába várta a segítséget.

A Mercedes vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin az istálló által közzétett videóban magyarázta el, mi is történt pontosan. „Lewis problémát jelzett a bemelegítő körön. Azt mondta, a motorja le fog fulladni. Valójában csak szenzorproblémáról volt szó. Nem egy probléma volt, nem akart lefulladni a motor, az eleve védve van a lefulladástól, és egy ilyen helyzetben nem mondhattuk meg neki, hogy minden rendben. Azért, mert a szabályok a teljes bemelegítő kör alatt tiltják, hogy beszéljük a versenyzőkhöz. Szóval tudtuk, hogy rendben van, de a kétségeket csak a rajt után oszlathattuk el” – magyarázta.

Miközben a vonatkozó szabályt 2017-ben a rajtok változatosságáért vezették be, valamint azért, hogy az indulás minősége ne a mérnökökön, hanem inkább a versenyzők ügyességén múljon, e három esetből látható, hogy elég gyakran vissza tud ütni a kötelező némaság.

Borítókép: A 2020-as Magyar Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

További tartalmak