Horner: Verstappen a hiba után ismét érettségét bizonyította

A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner a Magyar Nagydíj összegzése során bővebben beszélt Max Verstappen rajt előtti kicsúszásának okairól, majd dicséretben részesítette az autót hősies közdelem során rendbe hozó szerelőket és hétvégén érettségét bizonyító holland versenyzőt is.

Motor Racing - Formula One World Championship - Hungarian Grand Prix - Race Day - Budapest, Hungary Max Verstappen sérült autója (Fotó: XPB)
A hungaroringi hétvége egyik központi történése és legemlékezetesebb eseménye volt Max Verstappen bemelegítő körön történő kicsúszása – ezt látva sokan úgy érezték, a holland esélyei már a rajt előtt elszálltak, autója ugyanis olyannyira megrongálódott, hogy el sem indulhat a viadalon. A Red Bull szerelői azonban elképesztő „hajrát” produkáltak, és időben kijavították a versenygépet.

Verstappen aztán egy második hellyel ajándékozta meg a csapatot, ami nemcsak a kicsúszást, hanem a hétvége addigi menetét látva is meglepően jó eredmény volt, a Red Bull ugyanis nagyon nem találta a jó formát az edzéseken, majd az időmérőn sem.

Igazi jutalom volt tehát ez a második hely a Red Bull számára a csapatvezető, Christian Horner által nyomasztónak nevezett hétvége után. „A bemelegítő kört egy monitoron figyeltem, és láttam, hogy Max szélesen veszi a hatos/hetes kanyart” – írta a hétvégét összegző blogbejegyzésében. „Keményen nyomta, hogy kiderítse, hol jobb a tapadás, és megpróbálta szinkronizálni a nyolcas fokozatot a tizenkettesnél, ami azt jelenti, hogy teljes gázzal kell bemenned a kanyarba.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)



„A pálya csúszósabb volt, mint hitte, a gumik pedig még nagyon hidegek. Senki sem hitt a szemének, amikor kicsúszott, és a gumifalba került. Szerencsére sikerült járva tartani a motort, és eljött a gumifaltól is. Nem tudtuk, mennyire súlyos az autó sérülése, szóval tanakodtunk, kihívjuk-e a boxba, vagy próbáljuk a rajtrácson megszerelni, hogy megőrizhesse a startpozícióját” – magyarázta.

Vicces, hogy nem aggódtam” – emelte ki, majd nem győzte dicsérni a Red Bull szerelőit. „Úgy voltam vele, hogy valaki meg tudja ezt szerelni, akkor az a mi gárdánk. Más csapattagok is megtapsolták őket. Ez a csapatmunka abszolút példája volt. Mindenki összehangoltan dolgozott, hogy szinkronban legyünk az idővel, és elvégezzük a munkát. Nagyon felpörögtek, de aztán le kellett higgadniuk, mert a kerékcseréket is ők végzik. Aztán megcsinálták a futam leggyorsabb kiállását, most már zsinórban harmadszor. Egészen csodálatos volt” – hangsúlyozta.

A szerelők mellett Verstappent is dicsérte, a holland ugyanis egy ilyen kezdés – és a már említett gyengébb edzések – után tudott hibátlan versenyt futni. „Ezen a hétvégén semmi sem akart összejönni, hiába dolgozta ki mindenki a belét. De egy dolgot biztosra vehetnek a csapatunkkal kapcsolatban: sosem adjuk fel! A futamon a versenyzők is remek teljesítményt nyújtottak, az autó jobb volt, mint vártuk. Max kizárta a gondolatai közül a rajt előtt történteket, ami az érettség valódi jele volt tőle, Alexander (Albon) pedig leszegett fejjel harcolt a legtapasztaltabbak ellen. Vannak problémák, amiket meg kell oldani vele kapcsolatban, de az autónk jó, van benne potenciál, csak orvosolni kell a gondokat, és kihozni belőle a legjobbat” – zárta gondolatát.

Mogyoród, 2020. július 19.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíján a mogyoródi pályán, a Hungaroringen július 19-én.
MTI/AP/Reuters pool/Leonhard Foeger