×

Nézők előtt rendezné meg első F1-es versenyét a Ferrari?

A Ferrari által szervezett Toszkán Nagydíj lehet az egyik első F1-es verseny 2020-ban, amelyen nézők ülhetnek föl a lelátókra?

Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari) Sebastian Vettel Mugellóban (Fotó: Ferrari)
A héten Mugellóban járt az FIA versenyigazgatója. Michael Masi felmérte a szeptember 13-án a Ferrari 1000. F1-es versenyét, a Toszkán Nagydíjat rendező létesítményt, amely idén látja először vendégül a száguldó cirkuszt. Az előkészületek már javában zajlanak, és az olasz La Gazzetta dello Sport szerint már arról is egyeztetnek az érintettek, hogy nézőket engedjenek be a lelátókra.

A rózsaszín sportlap azt írta, szerdán Firenze polgármestere, Dario Nardella a futam kapcsán Maranellóba látogatott, ahol a mugellói pályát üzemeltető Ferrari csapatfőnökével, Mattia Binottóval egyeztetett a nagydíj megrendezésével kapcsolatos kérdésekről. A tárgyalások során szóba került, milyen óvintézkedések mellett lenne mód a korlátozott számú közönség előtti lebonyolításra.

„Megtiszteltetés, hogy mi rendezhetjük a Ferrari ezredik nagydíját” – mondta Nardella, utalva toszkán a régióra. „Az egyetlen olyan csapatról beszélünk, amely a Forma–1 valamennyi szezonjában részt vett, és most igazi mérföldkőhöz ér az ezredik versennyel. Firenze és a Ferrari egységet alkotva népszerűsíti a zsenialitást, a kreativitást és az olasz kultúrát” – fogalmazott a politikus.

Az F1 azt már előre jelezte, hogy az év első nyolc nagydíjhétvégéjét zárt kapuk mögött rendezik meg. Noha egyes országokban talán már lehetőségük nyílna a közönség előtt versenyezni, a sorozat igyekszik biztosra menni, és nem túlbonyolítani a dolgát. Chase Carey elnök ugyanakkor már sokszor hangsúlyozta, az első adandó alkalommal szeretnének újra nézőket látni a pályán, és ha ez megvalósítható biztonságos feltételekkel, akkor meg is lépik ezt.

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)



Mugello mellett korábban az egy héttel korábbi (a nyolcadik versenyt rendező) monzai hétvége, valamint a szeptember 27-én rendezendő Orosz Nagydíj kapcsán is fölvetődött már a közönség előtti versenyzés lehetősége. A szocsi szervezők két hete jelezték, ők már megkezdték a versenyük reklámozását és a jegyértékesítést, így ha minden engedélyt megkapnak, megnyitják kapuikat.

„Az orosz kormánnyal és a bajnokság vezetőségével közösen minden erőfeszítést megtettünk az idei Orosz Nagydíj megtartásáért. Az esemény látogatottsága évről évre jól alakul, és hisszük, hogy az idei nehézségek nem jelentenek majd akadályt a motorsport szurkolói számára. Minden részletre odafigyelve készülünk arra, hogy biztonságos módon tudjuk fogadni a közönséget, és várjuk őket az olimpiai parkba” – nyilatkozta pár hete a főszervező Roszgonkij ügyvezetője, Alekszej Tyitov.