Musorujsag
Élő Eredmények
 

Egyetértenek az amerikai szervezők: Fájdalmas, de szükséges lépés

Egyetértenek az amerikai szervezők: Fájdalmas, de szükséges lépés

Twitter, F1, RaceFans
Bár csalódottak a Forma–1 döntése miatt, melynek értelmében 2020-ban egy versenyt sem rendeznek az amerikai kontinensen, a futamok szervezői mégis elfogadják, és a jelenlegi helyzetben ésszerűnek tartják azt.

Az F1 péntek délután ismertette 2020-as versenynaptárának újabb három állomását, hivatalossá téve Imola és a Nürburgring visszatérését, valamint a portimaói helyszín debütálását. Ezzel párhuzamosan azt is bejelentették, idén a sorozat biztosan nem fog ellátogatni az amerikai kontinensre, vagyis törlik Kanada, az USA, Mexikói és Brazíliai futamát is.

Közleményükben jelezték, a koronavírus világjárvány képlékenysége, a helyi korlátozások és a közösségek, valamint a kollégáink biztonságának megőrzése miatt nem lesz mód ezeknek a futamoknak a megrendezésére.

Az F1 kereskedelmi igazgatója, Chase Carey a közleményben megjegyezte: „Tisztelettel tartozunk az amerikai szervezőknek, az ottani partnereknek, és reméljük, visszatérhetünk majd a kontinensre a következő szezonban, amikor ismét lehetőségünk lesz majd arra, hogy szurkolók milliót szórakoztassuk a világ minden pontján.”

Fotó: XPB

A járványhelyzetet látva egyébként a bejelentés nem volt meglepő, hiszen a koronavírus az USA-ban, Brazíliában és Mexikóban is tombol; Kanada helyzetét eközben a pálya városi jellege nehezítette, ezeken a helyszíneken ugyanis most sokkal nehezebb futamot rendezni.

A bejelentést követően a szervezők sorra adták ki saját közleményeiket, melyekben bár hangot adtak csalódottságuknak, jelezték, elfogadják, és értik is az F1 döntését. „Bár csalódottak vagyunk, és nehéz szembenézni ezzel a lépéssel, el kell fogadnunk azt” – jelentette ki Francois Dumontier, a Kanadai Nagydíj főszervezője. „A munkatársaink, az önkéntesek, a partnerek és a hűséges szurkolók egészsége mindennél fontosabb. A biztonságuk mindig a fő prioritásunk lesz” – tette hozzá.

Mexikói kollégája, Federico Gonzalez Compean megjegyezte: „Továbbra is fontos számukra az, hogy minden résztvevő számára maximális biztonságot biztosítsunk. Ezért közösen úgy határoztunk, elnapoljuk a versenyt. Biztos, hogy ez a lépés garantálja, hogy a jövőben is a legjobb, legbiztonságosabb élményt nyújtsuk. Dolgozunk azon, hogy 2021-ben ismét együtt lehessünk.”

A futam törlése egy körültekintő, de fájdalmas döntés eredménye” – jegyezte meg az austini főszervező, Bobby Epstein. „Tavaly teltházas volt a futam, idén pedig az eddigi legnagyobb eseményre készültünk. Nagyszerű fellépőink lettek volna az esi show-ra. Csalódott vagyok a pálya dolgozói, a közösség és a szurkolók miatt is, és nagyon remélem, hogy 2021-ben véget ér a járvány, mi pedig nagyszerű futamot rendezhetünk” – tette hozzá.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak