Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Lando Norris: „Az F1 nem csak arról szól, hogy gyorsan vezeted az autót”

Lando Norris: „Az F1 nem csak arról szól, hogy gyorsan vezeted az autót”

Boxutca | Szerző: Ujvári Máté
Exkluzív interjú a McLaren versenyzőjével, Lando Norrisszal.

Vicces, szemtelenül fiatal és nagyon gyorsan tanul. Ja, és persze pokoli gyors. Ő Lando Norris, akivel még a Hungaroringen sikerült több mint 15 percet beszélgetni, teljesen kötetlenül. Vigyázat: ezek nem a közhelyes válaszok lesznek!

Az idei első két versenyhétvége egyik sztárja kétségtelenül az a Lando Norris volt, aki az utolsó körökben extázisban autózott, és a mérnökének is köszönhetően a maximumot hozta ki a McLarenből. Bár a Magyar Nagydíj várakozáson alul sikerült, Norris ettől még három futam után az összetett 4. helyén áll, csak a két Mercedes versenyző és Verstappen előzi meg.

Lando Norris és Lewis Hamilton – Charniaux / XPB Images

Már régóta szerveződött ez az interjú, és a McLaren jelenlegi sajtófőnökére jellemző, hogy szerencsére nem is felejtette el az ígéretét. Charlotte Sefton eredetileg maximum 10 perces interjúra adott időt, azonban annyira belemerültünk ebbe fesztelen és közvetlen beszélgetésbe Landoval, hogy észre sem vettem, már több mint 15 perce forog a kamera! Szerencsére nem lett belőle baj – máskor, más pilótánál már lehet, szóltak volna… -, és egy igencsak őszinte interjú lett ebből, ahol Norris elképesztő részletesen analizálja saját magát, a csapatát, de persze Sainz és Ricciardo is szóba kerül a bő negyedóra alatt!

További tartalmak