Musorujsag
Élő Eredmények

Javult a Williams, de Russell óvatos

Javult a Williams, de Russell óvatos

F1i
Noha a folytatásban az előző helyszíneken próbálgatott fejlesztési csomag minden eleme fenn lesz már az autókon, a Williams versenyzője, George Russell óvatos a silverstone-i duplahétvége előtt, érzése szerint ugyanis a pálya kihívások elé állítja majd a csapatot.

Egyértelmű, hogy a tavalyi évet a mezőny legvégén töltő Williams 2020-ban előrelépett, ráadásul első fejlesztéseik további javulást eredményeztek. A vezetőség a Magyar Nagydíj után jelezte, a versenyzők által eddig „felváltva” próbálgatott csomag ezentúl mindkét autón fenn lesz, az adatok alapján ugyanis egyértelmű előnyt jelent az új elemek használata.

Bár örül az újabb előrelépésnek, és annak, hogy csapata jó irányba mozdult a fejlesztésekkel, Russell óvatos a silverstone-i dupla előtt. A fiatal pilóta szerint kár volna arra számítani, hogy a Williams újabb jelentős ugrást tesz a középmezőny felé.

George Russell (Fotó: XPB)

„Korábban is úgy gondoltam, hogy papíron a magyar pálya fekszik majd legjobban a csapatnak, a csapat autójának. Azt hiszem, ezt végül sikerült is bizonyítanunk az időmérőn” – kezdte a brit, aki a Hungaroringen nem kis meglepetésre eső nélkül is beverekedte magát a Q2-be. „Ami a valós tempót illeti, azt szerintem az első osztrák időmérőn láthattuk.”

„Ott másodszor esett az eső, szóval a dolgok összekeveredtek. Végső soron a reális célunk az lehet, hogy az Alfa Romeóval és a Haasszal való küzdelemben beverekedjük magunkat a Q2-be. Az első három hétvége alapján, ezt kell célba venni” – magyarázta.

Ami a csapat formáját illeti, az időmérőkön eddig sokkal jobban teljesített, mint a futamokon, a versenytempó hiánya pedig némileg frusztrálja Russellt, aki szerint hamar orvosolni kell ezt a problémát. „A versenytempó valamiért nagyon rossz az időmérőshöz képest. Tavaly nem ez volt a helyzet, most pedig valahogy megoldást kell találnunk erre. Fura, hogy volt három jó időmérőnk, és három gyenge futamunk. Tavaly nem volt ilyen, mert akkor a versenytempónk jobb volt. Az autó nagyon érzékeny, ha követnünk kell valakit” – fogalmazott.

George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak