Musorujsag
Élő Eredmények

Újra belemenne a szabálysértésbe a Haas

Újra belemenne a szabálysértésbe a Haas

Haas
Hiába ért büntetést, és hiába kerülte el több csapat is a hibájukat, a Haas csapatfőnöke továbbra sem bánja, hogy szabályt szegtek a Magyar Nagydíj rajtja előtt.

Talán szőrszálhasogatónak hatott, hogy az FIA a hungaroringi verseny után 10 másodperces büntetéssel sújtotta Kevin Magnussent és Romain Grosjeant, miután csapatuk a rajt előtti felvezető körön tiltott utasítást adva kerékcserére hívta be őket, ám ha azt nézzük, hogy a Mercedes és az Alpha Tauri ugyanekkor ügyesen elkerülte a csapdát, és a rádiójuk néma maradt a bemelegítő kör alatt, a Haas büntetését nevezhetjük egyszerű figyelmetlenségnek is. Miután azonban ez a figyelmetlenség megágyazott a csapat idei első pontszerzésének, főnökük, Günther Steiner egy hét távlatából sem bánta meg azt.

„Az biztos, hogy újra megtennénk” – jelentette ki. Steiner utalt rá, túlzónak tartja a büntetésüket. „A tíz másodperces büntetés egy kissé homályos volt. Sajnos nem fellebbezhettünk az ítélet ellen, mert egy időbüntetésről volt szó, és az ilyenek ellen nem lehet fellebbezni. Sosem csináltak még ilyet korábban, és úgy fest, ha ilyet korábban még nem csináltak, és nem is egyértelmű a vonatkozó szabály, akkor büntetés a vége.”

„Most tovább kell lépnünk, de az biztos, hogy a döntésünk megfűszerezte a versenyt. Nem hiszem, hogy az ilyesmit tiltani kéne a versenyeken, máskülönben könyvelők is versenyezhetnek az F1-ben…”

A Haast azon szabálypontra hivatkozva büntette az FIA, amely tiltja, hogy a versenyzők utasítást kapjanak a boxfaltól a bemelegítő körön és a rajt pillanatáig. A szabály melléklete a kivételeket is felsorolja, ám a Haas kerékcserés utasítására egyik eset sem húzható rá. Az Alpha Tauri észben tartotta ezt, amikor Danyiil Kvjat többször is megkérdezte, kiállhat-e a rajt előtt slick gumikért: mérnöke nem válaszolt neki.

Günther Steiner (Fotó: XPB)

Steinert az bosszantja, hogy a kérdéses szabály célja eredetileg az volt, hogy nagyobb legyen a felelősség a versenyzőkön a rajtoknál, és ne a mérnöki útmutatás határozza meg az indulások minőségét. Emiatt voltak, akik bírálták is az FIA-t a mostani büntetés miatt, hiszen a Haas esetének semmi köze nem volt a rajtoláshoz. Az amerikaiak 1 pontot veszítettek az ítélettel, Kevin Magnussent a 9.-ről a 10. helyre sorolták vissza.

Hogy Silverstone-ban tovább gyarapodik-e a Haas egyenlege, az Steiner szerint kérdéses. Autójuk eddig a mezőny utolsó harmadában tanyázott, és az idei gyenge Ferrari-motornak papíron nem kedvez a tempós silverstone-i pálya. „Silverstone egy erőpálya, szóval nem fogjuk élvezni. Egészen nehéz számunkra a pontszerzés jelenleg, főleg a következő versenyeken lesz az, amelyek nem kedveznek nekünk. De keresni fogjuk a lehetőségeket, mint Magyarországon is, mert sosem tudhatod” – bocsátotta előre.

És a 2020-as kilátásaik sem jobbak. „Eléggé kiegyensúlyozatlanok vagyunk, de szerintem tudjuk, hogy hogy állunk jelenleg. Nem mi vagyunk a leggyorsabbak a középmezőnyben idén, ezt el kell fogadnunk. Mindig próbáljuk a legtöbbet kihozni a csomagunkból. Az idei évre nem terveztünk fejlesztéseket, szóval abból kell idén kihoznunk a legtöbbet, amink van, aztán jövőre jobb szezonra kell törekednünk. Nem lesz ez egy könnyű év számunkra.”

Borítókép: Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

További tartalmak