Musorujsag
Élő Eredmények

Csak hazaérkezésekor tudta meg Magnussen, hogy megbüntették

Csak hazaérkezésekor tudta meg Magnussen, hogy megbüntették

F1
Csak hazaérkezésekor tudta meg Kevin Magnussen, hogy a két megszerzett pontjából az egyiket utólagos büntetés miatt elveszítette a Hungaroringen. Ő és csapattársa is furcsának találja az erőltetett szabályt.

A 9. pozícióban intették le a Magyar Nagydíjon Kevin Magnussent, ám az FIA utólag 10 másodperces időbüntetést adott neki, így csak a 10. hely és az azért járó egy pont lett az övé. Csapattársa, Romain Grosjean ugyanilyen büntetést kapott, és ő is egy helyet vesztett, ám a top 10-en kívül ennek nem volt jelentősége. Mindkettejük esetében azonos volt az ok: a Haas a bemelegítő körön utasította őket, hogy álljanak ki kerékcserére, és ezzel megszegték azt a szabályt, amely felsorolt kivételeken túl tiltja, hogy a csapatok bármiféle utasításokat adjanak versenyzőiknek.

E szabályt alapvetően a „távvezérelt rajtok” elkerüléséért hozták 2017-ben: így próbálták elejét venni, hogy a mérnökök mondják meg, pontosan milyen kuplungállást kell választani az ideális elrugaszkodásához. Emiatt sokan kritizálták is a Haas amúgy zseniális taktikai húzása miatt kiosztott büntetést.

Kevin Magnussen Silverstone-ban elárulta, ő mindaddig mit sem sejtett a hátrasorolásáról, amíg haza nem ért. „Nem tudtam, amíg nem szálltam le Dániában vasárnap a verseny után” – mesélte az FIA sajtótájékoztatóján. „Nem is gondolkodtam ezen, mivel én úgy gondolom, a rajtprocedúrával kapcsolatban nem szabad beszélgetni a csapattal, nem kaphatunk ilyen iránymutatást a fiúktól. Itt most csak egy kiállásról volt szó, és még csak nem is arról, hogy kiálljunk-e vagy sem, hanem arról, hogy ki fogunk állni.”

Miközben nyilvánvalóan nem értett egyet a döntéssel, Magnussen higgadtan kezeli azt. „Amikor téged érint rosszul, sosem szereted. Ez van, az F1-ben vannak szabályok, ez nem újdonság. Szerintem nem lenne rossz tisztázni, hogy ez a szabály engedi-e a kiállást. A boxba kiállni szabad, de nem lehet róla beszélni. Nem értem, ez hogy működik. Nem hiszem, hogy ezt az egészet alaposan átgondolták volna. De ez van. Semmit sem vesz el abból, hogy jó munkát végeztünk csapatként. Működött, és talán ha nem tesszük meg, nem lenne pontunk. Szóval még a büntetéssel együtt is megérte.”

Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

Rámutatott, a szabály és annak alkalmazása meglehetősen abszurd képet fest. „Nem hiszem, hogy ez a szabály segítene a stratégiai döntésekben. Nem hinném, hogy ez volt a szabály eredeti szándéka. Valami másra találták ezt ki, a rajtprocedúrára, a kuplungbeállításokra, amiket használunk az indulásnál. Ilyesmiről nem volt szó, a csapat nekem csak annyit mondott, hogy álljak ki, miután én közöltem, hogy túl száraz a pálya. Tudtam, hogy a csapat tudja, melyik gumit kell fölrakni, de azért én mondtam nekik. Szerintem nem volt rossz a kommunikációnk. Jó lenne, ha engedélyeznék az ilyesmit, mert ez izgalmas, jó látni. Az emberek is szívesen látnák szerintem az ilyesmit. Talán megvizsgálják ezt, talán nem.”

Romain Grosjean elismerte, ők is tudatában lehettek volna annak, hogy elméletileg tilos efféle utasításokat adni, abban viszont egyetért kollégájával, hogy a szabály az ő esetükben „félrecsúszott”. „Talán csinálhattuk volna másképp is kicsit, hogy elkerüljük a büntetést. Sok szabály van, jobban tudjuk már ezt is. Csak ilyenkor derül ki, hol vannak a határok, és mire hozták valójában a szabályokat. Viszont az furcsa, hogy ezt versenyzői segítségnyújtásnak titulálták a bemelegítő körön. Lehet, hogy legközelebb csak kiállunk, meglepjük a fiúkat: »Helló, itt vagyok, adjatok gumikat!« Végső soron szerintem ez volt a helyes döntés, nem lett volna esélyünk pontot szerezni a versenyen, és még Kevin büntetésével is sikerült. Szóval többet nyertünk, mint amennyit veszítettünk vele” – összegzett a francia.

Borítókép: Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

További tartalmak