Musorujsag
Élő Eredmények

Végleg föladta kettős szerepét a Ferrari csapatfőnöke

Végleg föladta kettős szerepét a Ferrari csapatfőnöke

Autosport
Megerősítette Mattia Binotto, hogy a Ferrari átszervezésével megszabadul kettős feladatától, és mostantól nem neki kell ellátnia a technikai igazgatói szerepkört.

A Ferrari jelenlegi csapatfőnökét 2019 elején léptették elő. Addig technikai igazgatóként tevékenykedett Maurizio Arrivabene beosztottjaként, ám az olasz távozásakor nemcsak egyszerűen elődje székébe ült, a technikai igazgatói feladatkörét nem tudta átadni másnak. E kettős szerepében a különböző részlegek élén álló szakemberek próbálták őt segíteni, ám a tavalyi és az idei gyengélkedés láttán a Ferrari mostanra belátta, ez nem járható út.

A csapat a Magyar Nagydíj után jelentette be, hogy belső átszervezéseket hajt végre. Miközben az egyes részlegek élén továbbra is ugyanazon személyek maradtak, újításként létrehozták a teljesítményfejlesztési részleget, melynek élére Enrico Cardilét állították, aki korábban a Ferrari aerodinamikai vezetője, valamint az autó fejlesztésének irányítója volt.

Miközben hivatalos technikai igazgatója továbbra sincs a csapatnak, és a mostani átszervezés első ránézésre nem is mutat nagy változást, Binotto Silverstone-ban elárulta, az új felállás pontosan arról szól, hogy végleg megszabadult a kettős szerepkörétől, és mostantól teljes értékű csapatfőnöknek tekinthető. „Eltartott egy ideig, mire átszerveztük magunkat, és biztosítottuk, hogy a technikai részleg is újjá legyen szervezve. Ez nem megy egyik napról a másikra. Miután mostanra a megfelelő személyek a megfelelő pozíciókba kerültek, és tisztáztuk a felelősségüket, ami a munkájuk elvégzéséhez kell, én már nem végzek semmilyen technikai igazgatói munkát. Erre már ott vannak mások” – magyarázta a svájci születésű szakember. „Végső soron az én feladatom az egész csapat, az egész cég irányítása. A Scuderia nagy csapat, és eléggé elfoglalt vagyok a sok feladatommal, szóval nem lenne idő arra, hogy mindent én csináljak.”

A Ferrari az átszervezések kapcsán letisztultabb hierarchikus rendszer életbe léptetéséről is hírt adott, melynek lényege, hogy az egyes részlegvezetőknek növelték a felelősségét, és konkrétabban elhatárolták a szerepeket egymástól. Cardile a teljesítményfejlesztési részleg vezetőjeként a teljes technikai részleg munkáját összefogja. A ranglétrán közvetlenül alatta foglal helyet Enrico Gualtieri, a motorrészleg vezetője, Simone Resta, a karosszériarészleg vezetője, miközben sportigazgatóként Laurent Mekies felel a csapat pályán zajló tevékenységéért.

Mattia Binotto (Fotó: XPB) Mattia Binotto (Fotó: Ferrari)

„A célok világosak” – mondta Binotto. „Mindenki lelkes, és a célok elérésére összpontosít. Ami engem illet, elég sok dolgom van. Rajtuk fogom tartani a szemem, és igyekszem biztosítani számukra a jó teljesítményhez szükséges hátteret.”

A háttér eközben Binotto mögött is biztos. John Elkann elnök és Louis Camilleri ügyvezető igazgató már jelezte, a gyenge idei formájuk ellenére továbbra is maximálisan bíznak a jelenlegi csapatfőnökben, és még mindig meggyőződésük, hogy hosszú távon sikeressé teheti a csapatot.

Binotto a saját szerepkörével járó nagy nyomásról és felelősségről elmondta: „Nyilvánvalóan nehéz ez, de egyben megtiszteltetés is, és ezt nem szabad elfelejteni. Ha visszatekintünk, voltak szezonok, amelyekben versenyképesek voltunk. Most nem vagyunk azok, de biztosra veszem, hogy ezen fordítani fogunk a jövőben. Fontos, hogy élvezzük az elnökség tagjainak támogatását, az elnökünkét és az ügyvezető igazgatónkét. Ők is osztják a víziónkat és a céljainkat. Tudjuk, hogy türelemre lesz szükség. Nincs varázsütésszerű megoldás, ezért próbálunk erősebbé válni.”

Borítókép: Mattia Binotto (Fotó: XPB)

További tartalmak