Musorujsag
Élő Eredmények

Nem törmelék okozta a hétvégi defekteket

Nem törmelék okozta a hétvégi defekteket

Motorsport
Nem törmelékek, hanem a megszokottnál hosszabb etapok és a gumikat érő extrém terhelés együttes hatásai okozták a Brit Nagydíj utolsó köreiben látott defekteket – állapította meg az F1 kizárólagos beszállítója, a Pirelli.

A múlt vasárnapi verseny utolsó köreiben három versenyző is bal első defektet kapott: Valtteri Bottas és Carlos Sainz emiatt a pontzónából is kizuhant, Lewis Hamilton pedig emlékezetes módon sérült kerékkel bicegett be a célba, s nyerte meg a futamot. A drámai képsorokat látva természetesen azonnal beindult a találgatás – és az elemzések – azzal kapcsolatban, mi okozta a defekteket.

Fölmerült, a gondok hátterében a pályára kerülő törmelék állt (Kimi Räikkönen első vezetőszárnya nem sokkal a hajrá előtt szakadt le az Alfa Romeóról), és bár mindhárom esetben a bal első abroncs adta meg magát, a Pirelli sem zárta ki, hogy ez összefüggésben állhat a hibákkal.

Vizsgálatuk során azonban kiderült, nem ezek okozták a problémát, hanem a megszokottnál hosszabb etapok és az extrém mértékű gumiterhelés. A Pirelli közleményében rámutatott, a csapatok a második biztonsági autós fázis alatt szinte kivétel nélkül kihívták versenyzőiket, akik ezt követően egy majd’ 40 körös etapot futottak (akartak futni) a kemény keverékű abroncsokkal.

Carlos Sainz (Fotó: MTI/EPA) Carlos Sainz (Fotó: MTI/EPA)

„A fő ok a hosszú gumihasználat volt, amihez az egyedi versenyfeltételek vezettek” – kezdte az olaszok sportigazgatója, Mario Isola. „A második biztonsági autós fázis szinte minden csapatot arra kényszerített, hogy előre hozza a kiállást, és így a versenyzőknek egy extrém hosszú kiállást kellett teljesíteniük: majdnem 40 kört, ami a versenytáv háromnegyedénél is több. Egy olyan pályán, ami a gumik szempontjából az egyik legmegterhelőbb a naptárban” – mutatott rá.

„Az utolsó köröket megnehezített az a tény is, hogy a 2020-as autók minden eddiginél erősebben terhelik a gumikat, tempójuk ugyanis jelentősen megnőtt 2019-hez képest (a pole pozíciós kör Silverstone-ban 1,2 másodperccel volt gyorsabb a tavalyinál). Ezek minden idők leggyorsabb Forma–1-es autói” – magyarázta.

„Összességében tehát ezek voltak a legmegterhelőbbek a körülmények a gumik számára. Ez vezetett ahhoz, hogy a bal elsők – melyekről jól tudjuk, milyen keményen munkára vannak fogva Silverstone-ban – hatalmas nyomásnak voltak kitéve, és mivel nagyon sok ideig használták őket, egyre kevésbé voltak védve az extrém erőktől” – zárta gondolatát a tapasztalt sportvezető.

A történtek ellenére a Pirelli tartja magát a korábbi tervhez, vagyis az eggyel lágyabb keverékeket (a kettest, a hármast és a négyest) használják majd a hétvégi, szintén Silverstone-ban rendezendő 70. évfordulós nagydíjon is. A kiosztás tehát változatlan marad, a gumik működtetéséi előírásain viszont feltehetően változtatni fognak: várhatóan megemelik a guminyomás mértékét, hogy ellenállóbbá tegyék a keverékeket.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak