Musorujsag
Élő Eredmények

Steiner: Nem működik az F1 büntetési rendszere

Steiner: Nem működik az F1 büntetési rendszere

Motorsport
A Haas csapatvezetője, Günther Steiner továbbra sincs megelégedve az F1 büntetési szisztémájával. Úgy véli, a rendszer, melyben valaki 5 büntetőmásodpercet kap a rivális kilökéséért, és 10-et, amiért utasítást kapott a felvezető körön, nem működik megfelelően.

Múlt vasárnap a Haas dán versenyzőjének, Kevin Magnussennek a futama már az első körben véget ért, miután Alexander Albon egy elhibázott előzési kísérlet során kilökte őt a pályáról, autója pedig a gumifalba csapódott. A thai az incidensért – ami a Red Bull szerint versenybaleset volt – 5 másodperces időbüntetést kapott, amit még első kiállásakor „letöltött”.

A Haas csapatvezetőjének ez főleg a Magyar Nagydíj után volt visszás, ahol mindkét versenyzője komolyabb büntetést kapott egy 2017-ben hozott irányelv értelmében, ami tiltja, hogy a mérnökök a felsorolt kivételeken túl bármiféle utasításokat adjanak pilótáiknak (ők kihívták őket száraz gumikért).

Az F1 büntetési szisztémája jelenleg nem működik megfelelően” – jelentette ki a tapasztalt sportvezető. „Magyarországon a rajt előtt behívtuk a srácokat a boxba, és büntetést kaptunk, mert úgy döntöttünk, hogy a boxból indulunk majd (száraz gumikon). Most kitették az egyik versenyzőket az első körben. Nyilvánvaló, hogy Albon hibázott, meg is büntették érte, de csak öt másodpercet kapott, miközben mi kiestünk a futamból” – magyarázta.

Kevin Magnussen Alexander Albonnal ütközött – Dungan / XPB Images

„Magyarországon mi senkinek sem ártottunk, sőt valójában mi kerültünk hátrányba azzal, hogy a boxból indultunk. A szabálykönyvben ez eléggé homályos rész. 2017-ből származik, és szerintem vetnünk kellene rá egy pillantást. A büntetés nem mindig arányos a szabályszegéssel. Úgy tűnhet, hogy mindig panaszkodom, pedig csak vannak helyzetek, amikor jobban ki vagyunk szolgáltatva ezeknek a dolgoknak” – folytatta.

A magyarországi büntetés kapcsán megjegyezte, különösen bosszantó volt, hiszen az FIA a futam alatt nem figyelmeztette őket. „Beszéltünk erről, mert szerintem az F1-nek is érdeke, hogy ne legyenek ilyen büntetések. A futam alatt nem szóltak a vizsgálatról, ahogyan azt általában szokták. Ha szólnak róla, tervezhetsz a büntetéssel, de itt másfél óra múlva szóltak” – mutatott rá.

„Néhány mulasztás vezetett ehhez a büntetéshez, és nagyon remélem, hogy az FIA előbb-utóbb tisztázza ezt. Van egy 2017-es iránymutatás, ami leírja, hogy a kuplungról és néhány hasonló dologról adhatsz tanácsot, de a gumicseréről nem szólnak benne. Ez egy szürke zóna, és ha szürke, szerintem nem kellene büntetni, hanem beszélni kellene róla, tisztázni, hogy mi a szabály, és akkor a következő futamtól a szabály – és nem egy irányelv – alapján büntethetnének. Most várjuk, hogy az FIA tisztázza ezt” – zárta gondolatát.

Kevin Magnussen (Fotó: XPB)
Borítókép: Günther Steiner (Fotó: XPB)

További tartalmak