Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel nem felelt a főnökének – a Ferrari azt hitte, a rádió rossz…

F1/Twitter
Csalódást keltő versenye után nem igazán volt kíváncsi Sebastian Vettel a Ferrari csapatfőnökének sajnálkozására. Csak mérnöke unszolására érkezett a válasz.

A Brit Nagydíj egész hétvégéjét végigszenvedte Sebastian Vettel. A szabadedzéseken kevés időt tölthetett a pályán, mivel különböző műszaki problémák hátráltatták, nem találta a ritmust, és bár sok mindennel próbálkozott a verseny alatt is, nehezen vezethető autóját képtelen volt munkára bírni. Hogy a 10. helyen ért célba, az csak az utolsó körökben történt defekteknek köszönhető.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto a leintés után sajnálkozva próbálta vigasztalni a négyszeres bajnokot a csapatrádión. „Szia, Seb, itt Mattia! Kemény verseny volt a mai. Tudjuk, hogy nehéz hétvége volt, de jön még egy hétvége itt egy hét múlva, és azon jobbak leszünk” – hangzott a főnök üzenete.

Ha Binotto válaszra számított, csalódnia kellett. Vettel egykedvűen tekergette a kormányát, de a rádióba nem szólt semmit. 17 másodperc némaság után mérnöke, Riccardo Adami vette át a szót, és biztos, ami biztos, megkérdezte, rendben van-e a rádiókapcsola: „Rádióellenőrzést kérek!”

Vettelből így sikerült kihúzni a választ. „Igen. A rádió rendben. Igen, nehéz verseny volt, nagyon-nagyon kevéssé bíztam az autóban. Gyakorlatilag ugyanúgy, mint az időmérőn. Körről körre szenvedtem. Sok mindent kipróbáltam, de semmi sem hozott igazi áttörést.”

Nem hagyta figyelmen kívül azonban, hogy csapattársa, Charles Leclerc eközben a harmadik helyen kormányozta célba a másik Ferrarit, és ezzel a csapat második idei dobogós helyezését szállította. „Szép volt a másik oldal részéről! Szép volt, Charles! És jó kerékcserék voltak!” – dicsérte azokat, akiknek járt a dicséret.

További tartalmak