Musorujsag
Élő Eredmények

Csapatokkal tárgyal a 2021-es visszatérésről Hülkenberg

Csapatokkal tárgyal a 2021-es visszatérésről Hülkenberg

Racefans, Motorsport Week, Motorsport-Magazin
Egyelőre azt sem tudja, a hétvégén versenyezhet-e, Nico Hülkenberg azt viszont megerősítette, hogy tárgyal csapatokkal a 2021-es visszatéréséről.

Azok után, hogy a brit egészségügyiek jelezték, Sergio Pérez hét napjával letöltötte a rá vonatkozó kötelező karanténidőszakot, a múlt hétvégén kapkodva a helyére ültetett Nico Hülkenberg megint nem tudhatja, mi lesz vele a nagydíjhétvégén. A német mindenesetre a Racing Point tagjaként, Pérez helyetteseként vett részt a 70. Évforduló Nagydíjának csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen elismerte, bosszantaná, ha nem jönne össze egy futam sem számára a történtek után.

„Természetesen csalódás lenne, ha most nem versenyezhetnék azok után, hogy újra autóba ültem és belekóstolhattam. De végig egyértelmű volt, hogy csak alkalmi beugrásról van szó Checo helyén, és nem tudtam, hogy egy vagy két versenyre szól. Ő a valódi versenyzőjük” – fogadta el a tényeket.

Azt is elárulta ugyanakkor, hogy nem csak kollégájának egészségi állapotán múlik, versenyezhet-e még a királykategóriában, mivel aktívan dolgozik a 2021-es visszatérésén. A mostani újbóli feltűnése a paddockban remek lehetőséget kínált számára, hogy elbeszélgessen bizonyos személyekkel. „Hogy őszinte legyek, fölvettem a kapcsolatot elég sok emberrel az F1-ben és az ágazatban, pár csapatfőnökkel is, mivel nyilván ismerjük már egymást. Voltak hétköznapi beszélgetések, voltak a jövővel kapcsolatos beszélgetések is. Tárgyalok és egyeztetek, de semmi konkrétat nem mondhatok még. Gyanítom, pár hét kell még, mielőtt konkrétabbra és komolyabbra fordulnak a dolgok” – nyilatkozta.

Kiadó hely még van 2021-re, igaz, csak a mezőny második felében. Nem döntött még versenyzőfelállásáról többek között a Haas és az Alfa Romeo, amely csapatoknál Hülkenbergnek talán a legnagyobb esélye nyílhat. Egy éve előbbi gárdával tárgyalt is, ám Günther Steinerék végül a stabilitás mellett döntöttek, így megtartották Romain Grosjeant Kevin Magnussen mellett. E két csapattal egyébként Sergio Pérezt is összefüggésbe hozták, mivel van rá esély, hogy a Racing Point Sebastian Vettelt szerződteti a helyére. Innen nézve Pérez és Hülkenberg akár ellenfelek is lehetnek. Vagy éppen újra csapattársak jövőre.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Hülkenberg a jövőjének tisztázása előtt most az előtte álló napok programját szeretné tisztán látni. Legkésőbb péntek reggelig kiderül, versenyez-e a Racing Pointtal. A futamról egy hete lemaradt, ám a szabadedzéseken és az időmérőn nyújtott teljesítményével sokak elismerését kivívta a szakmában. „Jó hallani, hogy ilyen visszajelzéseket kaptam. Jól fogadták, és jó volt olvasni és hallani a véleményeket. Nem igazán van ennek jelentősége abból a szempontból, mit hoz a jövő, mert végső soron vannak más dolgokat is figyelembe vesznek, és megnézik, minden passzol-e a csapattal, vagy sem. Én mindent megtettem, amit a körülmények mellett lehetett. Szerintem rendben volt. Természetesen jobb is lehettem volna itt-ott, de ez természetes ilyen kevés idő alatt. Összességében szerintem egészen rendben volt minden” – értékelte önmagát.

A kihívás mindenesetre nem volt kicsi. „Minden autó más, az üléspozíció, a hangok, minden más érzés a különböző autókban. Én mindenféle felkészülés nélkül jöttem, csak úgy beledobtak a mély vízbe. Tíz perccel a rajt előtt futottam be a paddockba, átöltöztem, átestem az ellenőrzésen, és már ültem is az autóba, kezdtem a pénteki programot. Szóval csak ismerkedtem az autóval több és kevesebb üzemanyag mellett, eltérő motormódokban és hasonlók. Először mentem ezzel az autóval, és csak próbáltam hozzá alkalmazkodni, a lehető leggyorsabban tanulni” – mesélte.

A fejlődésre a második hétvége remek lehetőséget kínálna. Hülkenberg három napot szimulátorozott a csapattal, már testben és lélekben is jobban ráhangolódott az esetleges beugrására. Egyvalami viszont nem változott: továbbra is várakozásra van ítélve…

Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak