Musorujsag
Élő Eredmények

Hoz-e változást a melegedés a Mercedes-fölény után Silverstone-ban?

Hoz-e változást a melegedés a Mercedes-fölény után Silverstone-ban?

Mercedes, Racefans
Eddig se ellenfél, se defekt nem tudta legyőzni idén a Mercedest – vajon az időjárás besegíthet a többieknek?

Az előző hétvége bődületes Mercedes-fölényt hozott Silverstone-ban, mi változhat másodszorra? – kérdezhetnénk. Nos, az időjárás és a gumikiosztás fog. Miközben a 70. Évforduló Nagydíjára alapvetően hasonló forgatókönyvet jósolnak, némi különbség lesz az előző héthez képest melegebb idő.

A legmelegebbnek most is a pénteki edzésnap ígérkezik, amely ezúttal is 30 Celsius-fok fölötti hőmérsékletet hozhat. Ahogy egy hete, úgy most is enyhülés várható szombatra, ám nem akkora, mint legutóbb. A napsütést fölváltó felhősödés a második napra várhatóan 26 Celsius-fokig engedi majd fölmelegedni a levegőt. Nehezítő körülményként a szél is fölerősödik, ami már egy hete is sok hibához és kicsúszáshoz vezetett. Vasárnapra tovább csökken a hőmérséklet, de valamivel a múlt heti fölött marad: 24 fokot ígérnek az időjósok.

Noha a különbség a két hét között nem tűnik eget rengetőnek, fontos szempont, hogy a második hétvégén eggyel puhább gumik lesznek bevetésen: most a legutóbbi közepes lesz a kemény típus (C2), a lágy a közepes (C3) és érkezik az eddig nem használt C4-es típus lágyként. A várakozás szerint mindez a múlt vasárnapi defektekkel együtt a taktika módosítására fogja kényszeríteni a mezőnyt, amely aligha vállalkozik majd az egy kiállásra.

 

Wolff: A meleg szorosabbá teszi a versenyt

Hogy mindez gyökeresen felborítsa az erőviszonyokat, és kizökkentse az érinthetetlennek tűnő Mercedest, azt elég nehéz elképzelni, ám a csillagos csapat vezetője, Toto Wolff mindenesetre látja a fenyegetést a változásokban. „A bonyolult masinákat minden hétvégén a határig visszük, és butaság lenne azt gondolni, hogy mindig a mi szánk íze szerint fognak alakulni a dolgok. A következő silverstone-i hétvége nagy kihívás lesz a meleg és a lágyabb keverékű gumik miatt. A forróság közelebb hozta egymáshoz a mezőnyt a múlt héten, és a lágyabb gumikkal több kiállásunk is lesz, ami több taktikai variációs lehetőséget is jelent. Szóval jó csatára számíthatunk” – mondta a mindig a vereségtől félő osztrák.

Lewis Hamilton és Valteri Bottas (Fotó: Mercedes)

Tény, a Mercedesnek kevésbé ízlik a nagy forróság, mint egyes riválisainak, ám autójuk inkább a 30 fok fölötti hőmérsékletet érzi meg, ami most is csak pénteken okozhat fejtörést számukra. Emellett Max Verstappen a múlt héten megállapította, lehetett volna bármekkora hőség Silverstone-ban, a Red Bull azzal is legfeljebb csak pár tizedet nyert volna a címvédőhöz képest, nem egy másodpercet, amekkora a valós lemaradása volt egy körön.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner ugyanakkor úgy véli, vasárnap lényegesen kisebb hátrányt kéne ledolgozniuk, mint a kvalifikáción. Szerinte a versenyen 3-4 tizedre voltak csak a fekete autóktól, még ha azok nyilvánvalóan nem is adtak ki magukból mindent.

Wolff mindenesetre  nem veszi készpénznek az újabb domináns diadalmenetüket – főleg nem úgy, hogy a defektek miatt legutóbb is majdnem kudarc lett a sikerükből. „Az első silverstone-i hétvége keserédes volt. Jó negyvenkilenc kört teljesítettünk vasárnap, aztán pár perc alatt minden a feje tetejére állt. Valtteri nagyon balszerencsés volt, hogy egy egész kört kellett teljesítenie a defektes gumijával, ami pontokba került számára. Lewis ennél szerencsésebben át tudta juttatni az autóját a célvonalon, három keréken. De a valóság az, hogy tizennyolc pontot elveszítettünk Valtterivel, és könnyen mindkét autóval lemaradhattunk volna a pontszerzésről.”

„Azt mondtuk, a megbízhatósági gondok különösen sokba kerülhetnek ebben a rövidített szezonban, és a múlt hétvége fájó bizonyíték volt erre. Ez egyben egy remek emlékeztető is, hogy még erős autóval sincs garancia a jó eredményre. Mindig is így gondolkodtunk, szkeptikusak maradunk, a legrosszabbra készülünk, tudva, hogy a sportágunkban semmi sem jön könnyen.”

Borítókép: Fotó: Mercedes

További tartalmak