Musorujsag
Élő Eredmények

Így fest eddig a 2021-es F1-es rajtrács

Így fest eddig a 2021-es F1-es rajtrács

Boxutca
Azzal, hogy a Mercedes bejelentette Valtteri Bottas szerződéshosszabbítását, hétre nőtt a 2021-re legalább már egy versenyzővel rendelkező csapatok száma. Nézzük, hogy áll a jövő évi mezőny!

Már legalább a mezőny felének biztos helye van a 2021-es Forma–1-es bajnokságra. Valtteri Bottas lett a következő versenyző, aki új szerződést kapott: a finn egy évvel hosszabbított a Mercedes csapatával. A címvédő gárdánál hivatalosan ugyanakkor egy hely még mindig kiadó, legalábbis amíg Lewis Hamilton borítékolható maradását nem teszik hivatalossá. A felek már jelezték, a közös folytatás a cél, így a bejelentés csak formaságnak tűnik.

Amíg erre nem kerül sor, addig továbbra is megállapítható, a Forma–1-ben 2021-re csak egy világbajnoknak van biztos helye: Fernando Alonsónak, akinek érkezését a Renault már hetekkel ezelőtt megerősítette.

Hamilton mellett Sebastian Vettel sem közölte még, hogy hol folytatja. Az ő helyzete érdekessé teszi a 2021-es rajtlistát, mivel azon egyelőre a Racing Point is azon csapatok közé tartozik, amelyeknek mindkét ülése foglalt. Lance Stroll szerződésének időtartama nem ismert, csak annyi tudható, hogy 2021-re biztosan vonatkozik, Sergio Pérez pedig 2022 végéig kötelezte el magát a silverstone-iakkal. Jó esély van viszont arra, hogy ő más csapatnál lesz kénytelen folytatni Vettel jósolt érkezése miatt.

Pérez számára opcióként a Haas és az Alfa Romeo kínálhatja magát. Előbbi csapat már a korábbi években is próbálta megszerezni őt, utóbbi pedig állítólag az esetleges távozása hírére reagálva maga vette föl vele a kapcsolatot. A két Ferrari-motoros gárdának egyelőre mindkét ülése kiadó, Kevin Magnussen, Romain Grosjean és Antonio Giovinazzi a hosszabbításban reménykedhet, míg a világbajnok Kimi Räikkönennek arról is döntenie kell, akarja-e egyáltalán folytatni F1-es pályafutását.

Fotó: XPB

További bizonytalanság még a Red Bull háza táján tapasztalható. Alexander Albonról főnökei azt nyilatkozták, hogy biztos szerződése van 2021-re, ám az eddig nyújtott teljesítményét látva nem mindenki van meggyőződve arról, hogy ez sokkal biztosabb szerződés a korábban elküldött Pierre Gaslyénál vagy Danyiil Kvjaténál… Utóbbi két, korábban lefokozott versenyző jelenleg az Alpha Tauri párosát alkotja, ám egyelőre az is kérdéses, 2021-ben is így lesz-e.

Mozgolódásra más gárdáknál már nem számíthatunk. A Ferrari és a McLaren a szezonrajt előtt fixálta jövő évi felállását, a Renault júliusban tette meg ugyanezt, a Williams a Magyar Nagydíjon tett bejelentést.

Az eddig ismert 2021-es versenyzőfelállások:

Mercedes: Valtteri Bottas, megerősítésre vár

Ferrari: Charles Leclerc, Carlos Sainz

Red Bull: Max Verstappen, Alexander Albon*

McLaren: Daniel Ricciardo, Lando Norris

Renault: Fernando Alonso, Esteban Ocon

Alpha Tauri: megerősítésre vár

Racing Point: Sergio Pérez**, Lance Stroll**

Alfa Romeo: megerősítésre vár

Haas: megerősítésre vár

Williams: George Russell, Nicholas Latifi

*hivatalos bejelentés nem történt, de a Red Bull vezetői azt mondták, szerződése van 2021-re.

**mindkét versenyző szerződéssel rendelkezik a következő évre, ám egyikük távozására így is nagy esély van.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak