Musorujsag
Élő Eredmények

Fellebbezni kíván a Ferrari a Racing Point büntetése ügyében!

Fellebbezni kíván a Ferrari a Racing Point büntetése ügyében!

Ferrari, Racefans, Autosport
Több csapat is elégedetlenségét fejezte ki az FIA Racing Point fékhűtőinek ügyében hozott ítélete ellen. A Ferrari már megerősítette, meg fogja támadni a döntést, miszerint a csapat továbbra is használhatja a másolt alkatrészét.

Pénteken jelentette be az FIA, hogy helyt adott a Renault óvásának, és 400 ezer eurós pénzbírsággal, valamint 15 konstruktőri pont levonásával büntette a nem saját tervezésű hátsó fékhűtőt használó Racing Pointot. Miután a csapat a sportszabályzat ellen vétett, nem a technikai szabályzat ellen, nem kötelezték őket az elemük megváltoztatására. Otmar Szafnauer csapatfőnök jelezte is: sem ezen a hétvégén, sem az év hátralévő részében nem tervezik félretenni a megoldásukat.

Mindez több ellenfélnek cseppet sem volt ínyére. A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul a pénteki sajtótájékoztatón előrebocsátotta, fontolóra fogják venni, hogy fellebbeznek a Racing Point büntetése ellen, a McLaren szintén belebegtette e lehetőséget, ám lépésre a nap végén nem ők, hanem a Ferrari szánta rá magát.

A Scuderia péntek este egy rövid közleményben tudatta, hogy hivatalos fellebbezést szándékozik benyújtani. „Megerősítjük, hogy éppen az imént jeleztük fellebbezési szándékunkat az FIA bíráinak Racing Pointot érintő délelőtti ítélete ügyében” – írták.

Mindez egyfajta szándékbenyújtást jelent, a fellebbezés véglegesítésére a csapatnak 96 órája lesz. Arról egyelőre nincs információ, hogy e fellebbezéshez más gárdák is csatlakoznak-e.

Mattia Binotto csapatfőnök pénteken elmondta, nemrég azért is írtak levelet az FIA-nak és kérték a másolásra vonatkozó szabályok tisztázását, mert meggyőződésük, hogy amit a Racing Point tett, az nem egyeztethető össze a regulákkal. „Vitatjuk az egész folyamatot és koncepciót. Úgy véljük, a szabályok kellően világosak. Hisszük, hogy megsértették a szabályokat. Előre tekintünk, és várjuk, hogy tisztázzák ezt. Nem gondolnám, hogy a mostani ítélet megfelelő lenne, mivel csak a fékhűtőre vonatkozik, nem a teljes koncepcióra. Ez csak a jéghegy csúcsa, ennél sokkal több mindent kéne megvitatni” – utalt arra, hogy a Racing Point teljes autóját a Mercedeséről másolta, és vélhetően nem csak a hátsó fékhűtő terén használták a csillagosok terveit, információit.

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője a pénteki sajtótájékoztatón ugyancsak pedzegette a fellebbezésük lehetőségét. „Értem a technikai részét. Amikor technikai ellenőrzésen esel át, a dolognak meghatározott tömegűnek, méretűnek kell lennie, bizonyos teszteket kell teljesítenie. De a valóságban ez illegális módon került az autóra. Szóval tisztázni kell a jövőre nézve, hogy lehet-e megszegni a sportszabályzatot, miközben megfelelsz a technikai szabályzatnak. Ha elolvassuk az FIA dokumentumát, a csapat jogtalan előnyre tett szert, és ezt továbbra is használhatják” – utalt a fékhűtőre.

A Renault főnöke, Cyril Abiteboul megjegyezte: azzal, hogy a Racing Point átvette a Mercedes fékhűtését, az aerodinamikai tesztjeinek 20%-át megspórolta, ami nem kevés előny a saját fékhűtőjükön dolgozni kénytelen riválisokkal szemben.

Borítókép: Mattia Binotto (Fotó: XPB)

További tartalmak