Musorujsag
Élő Eredmények

Hülkenberg már otthon van a Racing Pointban

Hülkenberg már otthon van a Racing Pointban

F1
Kezdi otthon érezni magát Nico Hülkenberg az idei Racing Pointban, és ezt az eredményei is mutatják. Már szorongatja Lance Strollt!

A pénteki egyik szabadedzésen versenymérnöke tévedésből Checónak szólította Nico Hülkenberget. A névtévesztés a német bevetésének körülményeit ismerve megbocsátható. Bizonyos szempontból pedig akár még hízelgőnek is vehető: Hülkenberg olyannyira feljavult az előző silverstone-i hétvége óta, hogy időeredményeiből szinte nem is tűnik fel, hogy nem Sergio Pérez vezeti azt az autót…

A kapkodós első beugrása után a német versenyző a második bevetésére már alaposabban felkészült. A héten három napot töltött a Racing Point szimulátorában, miközben a nyakát is próbálta a lehető legjobban felkészíteni az újabb erőpróbára. Ezek hatása korán megmutatkozott a pályán: a péntek délelőtti szabadedzést Hülkenberg a 4. idővel zárta, 0,6 másodperccel csapattársa, Lance Stroll előtt, délután meg közvetlenül a kanadai mögé sorolt be a 6. helyre, 0,3-es hátránnyal, úgy, hogy legjobb körén az első két szektorban századra azonos időket autózott Stroll-lal, és csak a harmadik szektor végén becsúszott hibával került jelentősebb hátrányba.

„Sokkal jobb volt, sokkal otthonosabbnak éreztem az egész helyzetet, az autót. Már pontosabban tudtam, mire számíthatok. Egyből otthon voltam az autóban, fizikálisan is sokkal jobb állapotban vagyok” – értékelt Hülkenberg, aki egy körön csak szorongatta, a hosszú etapokon valamivel meggyőzőbb is volt Strollnál. „Egyből megvolt a tempóm. A leggyorsabb köröm nem volt annyira tiszta, főleg az utolsó kanyarban veszítettem egy kis időt. De egészen elégedett vagyok az autóval, bízom benne, aminek örülök. Erre alapozhatunk.”

Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point) Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point)

„Az elmúlt napokat arra használtam, hogy a lehető legjobban felkészüljek. Sokat voltam a szimulátorban, kipróbáltunk pár dolgot az autó beállításaival, és ezzel sikerült tisztáznunk pár kérdést. A mostani ennek a megerősítése volt.”

Kisebb hibák azért még így is becsúsztak. Például az ülés mögötti támasszal, ami elmozdult menet közben a pilótafülkében. A nyakfájás ezzel szemben már nem akadályozta őt. „Érdekes, hogy egy hét alatt mennyire emlékszik az izomzat. Már sokkal kényelmesebnek és stabilabbnak érzem a helyzetem. Ami az ülésemet illeti, az most is téma volt. Egy újat kaptam, szénszálasat, ami könnyebb. Bizonyos dolgokon még javítani kellett, de ez nem volt gond.”

Hogy mennyivel felkészültebb Hülkenberg, mint egy hete, azt jelzi, hogy ezúttal már külön Racing Point-os sisakja is van, rózsaszín festéssel, a korábban F1-ben használt specifikációban. „Ez is bizalom kérdése. Egész pályafutásom alatt a Schuberth sisakját használtam, és jó visszatérni ehhez. A múlt heti is rendben volt, de elégedett vagyok a mostani sisakkal, ahogy annak a festésével is!”

A pénteki biztató eredmények után a Racing Point feladata most az lesz, hogy elkerülje az egy héttel ezelőtti szombati visszaesést. Hülkenbergé pedig az, hogy ezúttal bejusson a Q3-ba. „Szeretnék a legjobb tízbe kerülni, aztán vasárnap elrajtolni és esélyesnek lenni a pontszerzésre” – tűzte ki céljait a folytatásra.

A Racing Point erre a hétvégére módosított kicsit a szemléletmódján: sok más csapathoz hasonlóan a Ferrari útjára léptek, és visszavettek a leszorítóerőből. A formájuk erősebbnek tűnt, de Lance Stroll szerint képtelenség megjósolni, hogy alakul a középmezőny küzdelme. „Elég szoros. Meglátjuk, hogy alakul a szombat” – mondta a kanadai, aki nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy közel kerültek a Red Bullhoz. „Ez csak szabadedzés volt. Átnézünk pár dolgot szombatig, és meglátjuk, hol végzünk. A gumiválasztásnál kockázatos lesz a keményebbel a Q3-ba jutással próbálkozni. A harmadik edzésen meglátjuk, hogy állunk, és annak megfelelően vágunk neki az időmérőnek.”

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Nico Hülkenberg új sisakfestése (Fotó: Nico Hülkenberg/Twitter)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2020/08/Ee2BdUhWkAALTTJ-1024x750.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point)

További tartalmak