Musorujsag
Élő Eredmények

A 70. Évforduló Nagydíja: a dobogósok nyilatkozatai

A 70. Évforduló Nagydíja: a dobogósok nyilatkozatai

M4 Sport
A gumikat zseniálisan óvó Max Verstappen megtörte a Mercedes győzelmi sorozatát a második silverstone-i versenyen, a 70. Évforduló Nagydíján. A második helyen a csapattársát az utolsó körökben megelőző Lewis Hamilton, a harmadikon az első helyről rajtoló Valtteri Bottas ért célba. Nézzük, hogyan értékeltek ők hárman a leintés után!

Max Verstappen (Red Bull) – 1. hely

Nem számítottam a győzelemre, de az első etap után már látszott, hogy jól kezeljük a gumikat. Jöttek azonban a kérdőjelek, hogy a Mercedes vajon hogyan megy majd a kemény keverékeken. A tempónk azonban jó volt, nem volt gond a gumikkal. Csak mentem előre. Gyorsulni is tudtam. Fantasztikus napot zártunk, remek volt a stratégia, minden jól működött, szóval nagyon-nagyon boldog vagyok. Eddig nem volt esélyünk, hogy igazán nyomhassuk neki, de most esély és lehetőség erre. Próbáltam nyomás alá helyezni a Mercedeseket. Nekik még ki kellett állni, én pedig a saját tempót autózhattam a verseny végéig. Meglátjuk, mi lesz Barcelonában, most viszont ki akarjuk élvezni ezt a sikert.

Lewis Hamilton (Mercedes) – 2. hely

Óriási kihívás volt ez a futam! Először is gratulálok a Red Bullnak és Maxnak. Nekünk ez most nem sikerült. Nem számítottunk ilyen mértékű hólyagosodásra, de hálás vagyok azért, ahogy végül alakult a futam, és a végén kihasználhattam ezt a lehetőséget. Keményen nyomtam, hogy utolérhessem a srácokat, akik előttem vannak. Nem tudom, miért volt ilyen nagymértékű a hólyagosodás, de a csapat dolgozni fog rajta, hogy megtalálja az okát. A múlt héten sok volt a defekt, és a Pirellinek volt egyszerű kielemezni, mi történt, szóval lényegében most lutrik voltak ezek a gumik, mert ennyire magas még sosem volt a nyomás. Nem lepődnék meg, ha emiatt lett volna problémánk. De ki fogjuk vizsgálni. Az első és a második etap is nehéz volt. Igyekeztem vigyázni a gumikra, de nem tudtam mit kezdeni a hólyagosodással. Végül lényegében már csak az abroncs fele maradt meg, de valahogy sikerült pályán tartani az autót, és nem kaptam defektet.

Valtteri Bottas (Mercedes) – 3. hely

Nagyon frusztráló futam volt. A pole pozícióból indultam és csak harmadik lettem. Nagyon nem erre számítottam. Néha mintha csapatként aludtunk volna bizonyos ponton. Max nagyon jól kezelte a gumikat, nekünk pedig a stratégiánk sem volt jó. Szóval ebből mindenképpen tanulnunk kell. Próbáltam óvni a gumikat, tartani a lépést a Red Bull-lal, de a futam végén nagyon hólyagosodtak az abroncsok. Ha megnézitek a Red Bullt, rajtuk viszont nem látható ez. Ilyenkor túlmelegszik az abroncs, elveszti a tapadását és jönnek ezek a hólyagok. Csalódást keltő nap volt ez, de majd meglátjuk, mi lesz Barcelonában a jövő héten.

Lewis Hamilton, Max Verstappen és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak