Musorujsag
Élő Eredmények

„Besározták a nevünket” – nem hagyja annyiban a Racing Point tulaja!

Racing Point
Közleményben utasította vissza a csapatát érő vádakat a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll.

Nem Nico Hülkenberg szombati harmadik helye tette a második silverstone-i nagydíjhétvége főszereplőjévé a Racing Pointot. Az FIA pénteken tette közzé ítéletét a csapat fékhűtőjével kapcsolatos ügyben, melyben 400 ezer eurós pénzbüntetést és 15 konstruktőri pont levonását szabta ki a bíróság. Az istálló azóta jelezte a fellebbezési szándékát, ám négy riválisuk (Ferrari, Renault, McLaren, Williams) eközben meg a büntetésük súlyosbításáért fellebbezett.

A Racing Point minden irányból a támadások célkeresztjébe került, és ezt látva most a csapatot 2018 nyarán megvásárló tulajdonos, Lawrence Stroll is szót kért. Pedig – ahogy ő is írta – ez nem szokása. Éppen ez ad most súlyt a közleményének.

„Nem gyakran beszélek a nyilvánosság előtt, de most rendkívül dühítenek azok vádak, amik szerint alattomosak voltunk, vagy csaltunk, és az dühít, hogy ezt az ellenfeleink mondják” – vezette föl mondandóját Stroll. „Soha életemben nem csaltam. Ezek a vádak teljesen elfogadhatatlanok, és nem igazak. Az én és a csapatom feddhetetlensége nem megkérdőjelezhető. A Racing Pointnál mindenkit sokkolt és csalódottá tett az FIA ítélete, és határozottan hisszük, hogy ártatlanok vagyunk.”

„Ez a csapat különböző neveken már harminc éve versenyez a Forma–1-ben. Ma ötszáz embert foglalkoztat. Mindig konstruktőrök voltunk, és azok is maradunk a jövőben. A harminc év során ez a csapat esélytelen volt, és mindig erőn fölül teljesített, mert fantasztikus emberekből áll. 2016 és 2018 között emiatt lettünk a negyedik legjobb csapat a rajtrácson, a legkisebb költségvetésből gazdálkodva dobogós helyezéseket szereztünk. A csődeljárásból menekülve az új befektetés stabilitást hozott, és most senkinek sem szabadna meglepődnie a csapat versenyképességén. Ez a csapat végre ki tudja használni a benne rejlő potenciált, és ünnepelni kéne az erős teljesítményét.”

Lawrence Stroll (Fotó: XPB)

A kanadai üzletember ezek után rátért a konkrétumokra. Az FIA ítélete kapcsán öt pontba szedte az enyhítő körülményeket, amikre szerintük a büntetésnél nem voltak tekintettel. Kiemelte, a kérdéses fékhűtők 2019-ben még szabadon vásárolható elemek voltak, és csak 2020-ra váltak listázottá. Szerinte az FIA az autójuk márciusi vizsgálata során nem fordított elég nagy figyelmet ezen elemekre. Rámutatott, a Racing Point a tavalyi Mercedesről készített fotókra és fordított mérnöki tervezésre alapozva éppolyan mértékű előnyre tehetett szert, mint egy egyszerű másolásnál, és emlékeztetett, hogy az FIA bírái szerint a folyamat során extra tervezőkapacitást fordítottak erre.

Emellett kiemelte, csapatuk végig nyitott volt az eljárás során, átláthatóvá tette, mit hogyan csinált, és emiatt meg volt győződve arról, hogy mindenben a szabályok szerint járt el, miközben a bírák is elismerték, hogy nem szándékos szabályszegés történt.

Stroll továbbá kitért arra is, hogy csapata idén januárban egy kész fékhűtőt kapott a Mercedestől. „A 2020. január 6-án a Racing Point és a Mercedes között történt transzfer nem sértette a szabályokat, mert a kérdéses elemet nem használtuk, és nem is bővítettük ki vele az addigi ismereteinket, amit a Mercedestől teljesen szabályosan nyertünk még 2019-ben” – hangsúlyozta, majd a bírákat idézve megjegyezte, a fékhűtők idei listázása nem lehet alapja megrovásnak vagy büntetésnek.

Stroll végül emlékeztetett, a szabályok pontatlanok, mivel nincs bennük semmi konkrétum arra vonatkozóan, a fékhűtők 2019-ről 2020-ra történt státuszváltozása kapcsán mit lehet kezdeni a már korábban szerzett információkkal, és hogyan lehet felhasználni azokat.

Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point) Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point)

„Szóval hogy tisztázzuk: nem mutatott irányt az FIA a nem listázott elemből listázottá válásnál, és a Racing Point 2020 márciusában írásos megerősítést kapott az FIA-tól a kérdésben a szabályoknak való megfelelésről. Ezen a héten sokkolt, hogy az FIA egy új ’nagyapai’ kitételt vezetett be, amely eddig nem létezett” – utalt arra, hogy a hátsó fékhűtőiket azért nem minősítették saját tervezésűnek, mert nem voltak a csapaton belüli „felmenői”, vagyis a Racing Point korábban más, saját specifikációt használt, és idén váltott a Mercedesével szinte azonos verzióra.

„Túl a nyilvánvaló tényen, hogy a Racing Point megfelel a technikai szabályoknak, megdöbbent azon, ahogyan a Renault, a McLaren, a Ferrari és a Williams kapott az alkalmon, és próbálja becsmérelni a teljesítményünket. Besározzák a nevünket, és ezt sem eltűrni, sem elfogadni nem tudom” – szólt az ellenfelekhez.

Stroll végül jelezte, minden szükséges lépést meg fog tenni az ártatlanságuk bizonyítása érdekében, mivel csalódott az ellenfeleik „sportszerűtlenségében. „Megértem, hogy milyen helyzetben van most az FIA, és ez sok szempontból bonyolult és nehéz. De tiszteletben tartom és becsülöm az olyan megoldás megtalálására tett erőfeszítéseiket, amely a sportág legjobb érdekét szolgálja.”

 

További tartalmak