Musorujsag
Élő Eredmények

Ezért állította ki Hülkenberget Stroll elől a Racing Point

Ezért állította ki Hülkenberget Stroll elől a Racing Point

RTL, Sky Sports
Egy hajrában megejtett nem tervezett kerékcsere vette elejét annak, hogy erős eredménnyel zárja beugró versenyét Nico Hülkenberg. Nem csapata állította őt félre Lance Stroll elől.

Nem tűnt igazán reális elvárásnak Nico Hülkenbergtől, hogy a vasárnapi versenyen megőrizze szombati kiemelkedő harmadik pozícióját – és már a rajtnál el is veszítette azt. A Racing Pointtal szerzett tapasztalat hiánya az indulásnál egy beragadásban ütközött ki, ám miután Max Verstappen lehagyta, valamint visszaverte Daniel Ricciardo támadását, stabilan tartotta a 4. helyét csapattársa, az ausztrált közben megelőző Lance Stroll előtt.

Később Charles Leclerc az egy kiállásával kitaktikázta a rózsaszín csapatot, és egy hellyel hátrébb tolta őket, ám Hülkenbergnek még így is minden esélye megvolt az ötödik pozícióra – egészen amíg 8 körrel a leintés előtt egy nem tervezett kerékcserére hívta őt csapata.

A gyanakvók talán gondolhatták azt, hogy a Racing Point ezzel a módszerrel próbálta elé juttatni a tulajdonos fiát – akit pár körrel később megelőzött Alexander Albon –, ám összeesküvésről szó sem volt. „Kényszerből álltunk ki. Volt pár szép hólyag a jobb hátsó gumimon, és vibráció annyira gyorsan kicsúszott a kezünkből, hogy még két-három kör, és rakétaként lő ki az égbe. Nem hiszem, hogy kitartott volna a végéig. Kár érte” – magyarázta el Hülkenberg, miért volt elkerülhetetlen az őt Stroll mögé hozó kiállása.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

„A verseny eleje nagyon jól alakult, mindent kézben tartottam. De a második része már nem volt olyan jó. Megkaptam a második szett kemény gumit, és olyan volt, mintha egy másik keverék lett volna. Nem működött. Nem hiszem, hogy célba értem volna ezzel a bal hátsóval. Rendkívül a végét járta. Furcsa volt, mert az első szett kemény gumit egészen jónak éreztem, és ezek után a harmadik gumin gyerekjátéknak kellett volna lennie. De a másik kemény gumi nem működött.”

Hülkenbergnek így be kellett érnie a 7. hellyel. A mögött a Stroll mögött ért célba 13 másodperccel, akit szinte a teljes futamon magabiztosan tartott maga mögött. „Szerintem rendben van. Nem beszéltem még velük, de a rádióban nem tűntek túl lelkesnek” – mondta a kérdésre, mit szól a csapata a hetedik helyéhez.

Ha csalódottak is, az alighanem inkább annak köszönhető, hogy vasárnapra ezúttal is visszaestek, és Leclerc mellett Albon is legyőzte őket. Hülkenberg teljesítményére így sem lehet panasz: beugróként minden tőle telhetőt megtett. „Nehéz volt fizikálisan. Még szerencse, hogy a fejtámaszok annyira közel vannak ezekben az autókban! Megpihentettem a fejem párszor! A hátizmaim is érzik, az ülésem eléggé szűk. Biztosan fog fájni holnap reggel. De élvezetes volt versenyezni! Noha csöndes verseny volt, csaták és biztonsági autó nélkül, örültem, hogy nem volt ennél több akció, mert ez is bőven elég volt!”

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

 

A csapattal marad, és újra vár

Hogy mi jön most, azt egyelőre Hülkenberg sem tudja. Csapata 99% esélyt ad arra, hogy Barcelonára Sergio Pérez már kigyógyul a koronavírusból. „Holnap a csapattal maradok itt, készülünk Barcelonára a szimulátorban. Aztán pár napra hazamegyek, majd szerdán vagy csütörtökön megyek Barcelonába, és kiderül” – mondta terveiről Hülkenberg. „Nem tudom, mi lesz. A következő napokban tisztulhat a kép, és ahogy közelítünk, majd minden alakul. Szükség esetén, ha ő nem lesz bevethető, akkor készen fogok állni, és újra versenyzek. De gyanítom, hogy ismét késői döntés lesz, csütörtökön.”

Amennyiben Pérez visszatér, Hülkenbergnek ismét marad a tévézés. A mostani két hétvégéje viszont nem várt lehetőség volt számára, amely javíthatja kilátásait a 2021-es visszatérésre. Mint mondta, egyeztet pár csapattal. „Igen. Vannak tárgyalások, már egy ideje zajlanak, nem most kezdődtek. Kapcsolatban állok csapatfőnökökkel. Beszélgetünk lehetőségekről. Ezek a színfalak mögött zajlanak. El fog még tartani egy ideig” – mondta helyzetéről.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak