Musorujsag
Élő Eredmények

30 ezer nézővel terveznek az Orosz Nagydíj szervezői

30 ezer nézővel terveznek az Orosz Nagydíj szervezői

Motorsport
A szervezők mindenképp nézők előtt szeretnék megrendezni a szeptember végi Orosz Nagydíjat. Ami a korlátozásokat illeti, jelenleg félházzal terveznek, vagyis nagyjából 30 ezer nézőt engednének fel a lelátókra.

A szezon eddigi versenyei mind zárt kapuk mögött zajlottak, és ez a soron következő viadalokon sem változik: Monzáig egészen biztosan maradnak az üres lelátók! Később azonban, amennyiben a koronavírus világjárvány engedi, a sportág vezetői szeretnének olyan megoldásokat keresni, melyek keretében, ha csak részlegesen is, de a nézők visszatérhetnek a pályák mellé.

Korábban fölmerült, a mugellói Toszkán Nagydíj lehet az első, ahol szurkolók is figyelemmel követhetik az eseményeket. Közönség előtt bonyolítanák le versenyüket az Orosz Nagydíj szervezői is, akik – jelenleg egyedüliként – jegyeket is árulnak a hétvégére.

A szeptember  végi futamon 50 százalékos kapacitással működtetnék lelátóikat, vagyis nagyjából 30 ezer szurkolót tudnának fogadni. „Három hónapig szüneteltettük a jegyeladásokat” – kezdte a főszervező, Alekszej Tyitov. „Most lassan újraindítottuk, figyelembe véve a kormány bejelentését a futamról, és a mi bejelentésünket annak teljes programjáról.”

Fotó: XPB

„Még korai lenne a jegyeladásokról beszélni. A kép azonban egyre világosabb a koronavírust illető korlátozásokkal kapcsolatban. Jelenleg a befogadóképesség 50 százalékáról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy a szurkolók száma nem haladhatja meg a 30-32 ezret” – tette hozzá.

A szurkolókat az F1 szigorú vírusvédelmi prtokolljának értelmében tartották távol a pályától, és bár ők nézőkkel terveznek, a főszervező kiemelte, Oroszországban is maradnak az intézkedések, és a hétvége is másként festhet majd, mint a megszokott. „Biztos, hogy idén másmilyen lesz a hétvége. Lesznek nézők, de nem lesznek olyan események, mint az autogramosztás, vagy a boxutca bejárás. A jövőben bejelentjük, hogyan néz majd ki a program ezen része” – fogalmazott.

„Több ötletünk is van, a részleteket pedig véglegesítjük a Forma–1 vezetőivel. Természetesen lesznek valamiféle helyettesítői ezeknek az eseményeknek. A paddock természetesen továbbra is zárt marad. Az FIA koronavírussal kapcsolatos protokollja itt is alkalmazható lesz. Ebből a szempontból a futam nem különbözik majd a többitől. A különbség csak az lesz, hogy a nézők kijöhetnek és szurkolhatnak a kedvenc versenyzőjüknek” – zárta gondolatát.

Borítókép: Szurkolók az Orosz Nagydíjon (Fotó: XPB)

További tartalmak