Musorujsag
Élő Eredmények

Ferrari: Legfeljebb másodikak lehetünk 2021-ben

Ferrari: Legfeljebb másodikak lehetünk 2021-ben

Motorsport
Egy új motorral készül a Ferrari a 2021-es szezonra, ám azzal is csak legfeljebb a második helyezés elérését tartják reális várakozásnak.

A Ferrari szempontjából a lehető legrosszabbkor jöttek a koronavírus-világjárvány miatti F1-es intézkedések. A sorozat a márciustól júliusig tartó kényszerszünet alatt a pénzügyi problémák miatt a karosszéria és a motor fejlesztése terén is szigorú korlátozásokat vezetett be, amik szinte teljesen ellehetetlenítik a jelentősebb év közbeni változtatásokat. Pedig a Ferrarinak most éppen ilyesmire lenne szüksége mindkét fronton. Az SF1000-es koncepciójával is adódtak problémák, a legnagyobb érvágást viszont a motor kényszerű átalakítása jelentette a csapat számára, amit az FIA téli vizsgálatai, a tavaly alkalmazott motortrükkjük ellehetetlenítése erőszakolt ki tőlük.

A lóerőhiány különösen szembetűnő a Ferrari-erőforrást használó csapatoknál. A Scuderia ezzel a tavalyi legfőbb erősségét veszítette el, és mivel idén már csak a megbízhatóságot érintő változtatásokat lehet elvégezni a hajtóegységen, nagy előrelépésre nem is számíthatunk tőlük 2020-ban.

Mattia Binotto csapatfőnök elárulta, 2021-re már dolgoznak egy új motoron, ám úgy véli, a további korlátozásokkal együtt ez is kevés lesz a nagy fordulat eléréséhez. „A hónapokkal ezelőtti állapothoz képest bizonyos korlátok léptek életbe, amiket nem lehet kikerülni. Az erőforrásunkat megújítjuk a következő évre, és ez remek kiindulópontot fog jelenteni. A szabályok ugyanakkor korlátozzák a tesztpadon tölthető időt, így hiába érkezik új erőforrás, kevesebb a fejlesztési lehetőségünk, mint a teljes szabadság esetén lett volna” – magyarázta a csapatvezető.

Charles Leclerc (Fotó: XPB) Charles Leclerc (Fotó: XPB)

„A karosszériát nagyjából teljesen befagyasztották, csak két módosítást lehet elvégezni rajta, melyekről mi már határoztunk is. Az aerodinamika terén teljes a szabadságunk, de ezen a téren is bevezettek korlátozást, hiszen csökkentették a szélcsatorna használati idejét.”

Ilyen megkötések mellett a svájci születésű mérnök szerint nem lehet azt várni a Ferraritól, hogy 2021-re teljesen megfordítsa helyzetét. „Ezek a korlátozások hatással vannak egy olyan projektre, amely a teljesítmény szempontjából le van maradva a legjobbaktól. Önmagunkhoz képest fejlődést érhetünk el, de azt várni, hogy legyőzzük a Mercedest, nem lehet, mivel jelenleg olyan hatalmas a különbség. A második hely megszerzésének viszont teljesen reális lehetőségnek kell lennie” – tűzte ki a célt csapata elé.

Mindez egybevág a Ferrari elnökének, John Elkann-nak a helyzetértékelésével. Ő pár hete azt nyilatkozta, hogy jelenlegi problémáik miatt legkorábban 2022-ben várható el a győzelem a vörös csapattól, az addig hátralévő időt pedig a hosszú távú sikerek megalapozásával, a jelenlegi, mélyen gyökerező problémák kigyomlálásával kell tölteniük.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak