Musorujsag
Élő Eredmények

Nézőként unta a versenyt a karanténban Pérez

Nézőként unta a versenyt a karanténban Pérez

F1
Unta magát Sergio Pérez az első kihagyott F1-es versenye alatt. De van ötlete arra, hogyan lehetne feljavítani az élményt.

Nem vonult még vissza, mégis tévén volt kénytelen nézni a versenyeket Sergio Pérez az előző két hétben. A Racing Point versenyzője koronavírus-fertőzése miatt vált alkalmi nézővé a két silverstone-i hétvégén, és bevallása szerint nem szórakozott valami jól…

„Elég régen volt, hogy utoljára nézőként figyeltem az eseményeket. Hogy őszinte legyek, igazán unalmasnak találtam a futam nézését a versenyzéshez képest. Főleg az első silverstone-i verseny volt nagyon unalmas. Az utolsó körökig, akkor egy kicsit jobb lett. A második verseny már szórakoztatóbb volt a sok kerékcserével” – állapította meg.

Miközben az első versenyen csak az utolsó három körben történt defektek jelentettek némi változatosságot, a múlt vasárnapi futamon Max Verstappen a gumigondjaik miatt győzte le a Mercedeseket, és a nagy taktikai csatájuk mellett egy pályán vívott ütközetből is kijutott neki Valtteri Bottas ellen.

Pérezt megkérdezték, szerinte mivel lehetne javítani a szurkolói élményt. „A két silverstone-i verseny közül a második versenyzői szempontból biztosan unalmas lehetett a gumik miatt, de nézői szemmel jó volt figyelni, mert nézted a tévét, és nem tudtad, hogy ki fogja ezt megnyerni. Hirtelen minden megváltozott. Szerintem az ilyen típusú versenyeket jó nézni a tévében. Ebből úgy vélem, a gumikkal lehetne kicsit felkavarni az állóvizet, és az ilyen tényezők tehetnék jobbá a versenyeket. Sajnos ezt kell tenni, mert minden túl kiszámítható, és ez unalmassá teszi” – állapította meg.

Pérez ezen a hétvégén már nem fog unatkozni a tévé előtt, újra versenyezhet a Racing Pointtal. Hogy autójuk jó formában van, azt Nico Hülkenberg múlt heti időmérős harmadik helye bizonyította. Hogy ő milyen formában lesz a kihagyás után, az viszont még kicsit bizonytalan. „Nem tudom. Két versenyt kihagytam, és a legjobb edzés a vezetés. Talán nem vagyok a legjobb formában, de nem hiszem, hogy rossz lenne. Tudtam edzeni, nem esett ki semmi, mivel nem voltam rosszul” – állapította meg.

Borítókép: Rajt Silverstone-ban (Fotó: XPB)

További tartalmak