×

Hamilton és „a tökéletes zóna” – még a futam vége sem tűnt föl neki

Lehet, hogy Michael Schumacher dobogós rekordját döntötte meg, de Lewis Hamilton a vasárnapi győzelme után Ayrton Sennát idézte filozofikus elmélkedésével egy „megvilágosodást” hozó „tökéletes zónáról”.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)
Mestermunka, látvány nélkül – talán így lehetne leírni Lewis Hamilton Spanyol Nagydíjon aratott fölényes és unalmasnak ható győzelmét. A címvédő az újabb sikeréhez felvonultatta fegyvertára szinte minden olyan elemét, amelynek a hibridmotoros Pirelli-korszakban a sikerességét köszönheti. Erős egykörös tempóval elvette a pole-t a mindössze 6 századdal lassabb Valtteri Bottastól, a finnel ellentétben jól rajtolt, és onnantól kedve szerint kontrollálhatta a versenyt, bevetve a Bottashoz képest egy szinttel feljebb álló gumikezelési tudását, majd amikor kellett – Bottasszal ellentétben – tudta és merte felülbírálni a csapatát a gumiválasztásnál az utolsó kiállása előtt, a Mercedes pedig vezérként hallgatott is rá.

„Pillanatnyilag külön ligában versenyez” – állapította meg Hamiltonról Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. „Teljesen irányítása alatt tartott mindent. Visszatekerte a motorját, hogy spóroljon a következő nehéz versenyekre, de a leglenyűgözőbb része a versenynek számomra a végén jött. Készen álltunk lágy gumit adni neki az utolsó kiállásánál, mert nem volt hátra már sok kör, és ez tűnt a logikus választásnak. Ő meg közölte, ne adjuk neki a lágyat, a közepest adjuk helyette. Aztán láthattuk: Valtterinek ezen ment el a versenye. Föltettük neki a lágyat, hogy hátha utoléri, talán meg is előzi Verstappent, vagy legalább harcra kényszeríti, és a végén nem maradt tapadása. Lewis teljesen ösztönösen átlátta a versenyt.”

Hogy Hamilton gondolkodva versenyez, azt már az első etapján megmutatta. A gumigondoktól tartva sokáig rendesen visszafogta a tempót, 1,5 másodpercen belül tartva Max Verstappent. Aztán amikor látta, hogy nem lesz problémája, körönként fél másodperccel növelte előnyét, amely a kiállásáig 7 másodpercre duzzadt.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)



„Tudom, hogy a jó időmérőt el lehet szúrni egy rossz rajttal. A múltban már megtörtént velem, és teljesen megváltoztatja a versenyed. Én tudatában voltam ennek, gyakoroltam, gyakoroltam, gyakoroltam, hogy ma tökéletes rajtot vehessek. És jó volt. Aztán a gumik óvása volt a lényeg” – tekintett vissza versenyére Hamilton, ráirányítva a figyelmet a saját és Bottas rajtja közötti különbségre.

„Szerintem a beállításokkal telibe találtunk, de arról fogalmam sem volt, mennyire lesz gyors a Red Bull. Pénteken gyorsabbak voltak nálunk. Az elején csak próbáltam méregetni őt (Max Verstappent), miközben vártam, hogy a gumim stabilizálódjon. Utána fokozatosan kezdtem kiépíteni az előnyömet. És tovább vittem ezek et a gumikat, mint a gyakorláson, a teszten. Szerintem most ez jelentette a különbséget: a gumikezelés.”

 

Hamilton megvilágosodás-élménye

Hamilton a futam után pályafutása egyik legnagyobb versenyének nevezte a mostanit. Úgy érezte, nem tud hibázni, könnyen jönnek a jó köridők. „Sosem gondoltam volna, hogy huszonnégy másodperccel fogok vezetni. Nem is hittem a hétvége előtt. De igazán odatettem, még a forgalomban is időt nyertem, ahelyett hogy veszítettem volna, ami nem jellemző. Normál esetben a forgalomban veszítesz, de ma nem így volt” – csodálkozott.

Teljesítményét egy különleges tudatállapottal magyarázta, amely miatt bevallása szerint még az sem tűnt föl neki, hogy az utolsó körre fordult rá... „A végén észre sem vettem, hogy az utolsó kör jött. Ennyire zónában voltam. Kész voltam folytatni. Valami okból – nem tudnám megmondani, miért – ma olyan volt, mintha egy tiszta zónában lennék. Minden világos volt, miközben vezettem, és biztosra veszem, hogy már korábban is volt hasonló, de nem állandóan. Azt sem tudom, hogyan kerültem ebbe a zónába. Nehéz megmondani, mi segít bele. Természetesen ki fogom elemezni a hétvégét és a mai érzést. Fantasztikusan éreztem magam az autóban. Fizikálisan kihívás volt, de azért is, mert nem szabadott hibázni, körről körre teljesíteni kellett. A tökéletes zónában voltam, és ez volt az a zóna, amiről álmodozom, hogy elérem.”

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)



Filozofikus szavai a hasonló eszmefuttatásairól híres Ayrton Sennát idézték. A brazil leghíresebb ilyen elmélkedése az 1988-as monacói pole-köréhez köthető, amely után szinte „testen kívüli” élményként írta le teljesítményét. Az újságírók rá is kérdeztek Hamiltonnál erre a párhuzamra. „Nem, nem úgy írnám ezt le, mint Ayrton” – határolta el magát a példaképétől. „Végső soron mindannyiunkon óriási nyomás van, hétvégéről hétvégére teljesítenünk kell, és a cél mindig a tökéletesség, és hogy ebben a zónában legyünk. Lehetsz hozzá közel, de sokszor még akkor is kilógsz belőle egy kicsit.”

„A versenyzők tudják, sokféle futam létezik, függően attól, hogy az élen állsz vagy támadsz. Mindig a tökéletességre törekszünk, és nem mindig könnyű teljesíteni. Én a célvonalat átszelve eksztatikus állapotban voltam, és azt sem tudtam, hogy az az utolsó kör. Úgy éreztem, hogy a vezetésem alapján ez volt az egyik legjobb, amit valaha csináltam. Számomra ez roppant izgalmas. Hétvégéről hétvégére megyünk versenyezni, és csak megyünk tovább, de most szeretném megbecsülni ezt a pillanatot, mivel sosem tudhatja az ember, mikor lesz egy újabb ilyen. A sok versenyzés miatt könnyű megfeledkezni arról, milyen elképesztő, amit csinálunk, ahol tartunk. Emiatt fogok inni egy pohár bort, hogy ünnepeljek” – mondta büszkén a hatszoros bajnok.

Ami tehát kívülről délutáni sétakocsikázásnak tűnt, azt Hamilton belülről különleges élményként élte meg. Akár átszellemülünk tőle, akár nem, az újabb siker egy újabb fontos lépés volt számára a címvédés felé vezető úton…