Musorujsag
Élő Eredmények

Norris: Többet kellett volna kockáztatnom

F1
A Spanyol Nagydíjon 10. helyezést elérő – vagyis az utolsó pontszerző pozíciót elcsípő – Lando Norris úgy érzi, ha kicsivel több kockázatot vállalt volna a múlt vasárnapi viadalon, akkor több pontot is gyűjthetett volna.

Ígéretesen kezdte a 2020-as szezont a McLaren másodéves versenyzője, Lando Norris, aki az első hat versenyen csupán egyszer szorult ki a pontzónából: Magyarországon csak tizenharmadik lett. Noha jó sorozatát Barcelonában is folytatni tudta, ezúttal csak az utolsó pontszerző pozíció lett az övé, miközben a csapattárs, Carlos Sainz a „sokkal jobban fizető” hatodik helyen ért célba.

Miután átgondolta versenyét, Norris (aki egyébként egy hosszabb „vonat” utolsó tagjaként ért célba) arra jutott, ha valamivel agresszívebb és több kockázatot vállal, valószínűleg ő is több pontot gyűjthetett volna.

„A verseny legelején veszítettem két pozíciót” – kezdte. „Nem az indulásnál, mert az nagyon jól sikerült. Sokkal inkább az első kanyarban, ahol nem támadtam elé agresszíven, nem kockáztattam eleget. De néha ez már csak így van” – tette hozzá. „Lehet, változtatni kéne valamin, mert itt annyira nehéz előzni, és ezt ez a hétvége is bizonyította” – vetette föl.

Lando Norris (Fotó: XPB)

„A tempónk jó volt, nagy kár, hogy ezt nem tudtuk kihasználni. Sokkal gyorsabbnak éreztem magam az előttem álló srácoknál. Egészen egyszerűen bekerültem egy vonatba, és már semmit sem tudtam csinálni. Ez egy kicsit idegesítő, de legközelebb majd jobban kell teljesítenem” – hangsúlyozta.

Kiemelte, az csak még jobban elszomorította, hogy kevés kockázatot vállalt a futam során, ez ugyanis eddig nem tartozott a gyengeségei közé. „Tényleg többet kellett volna rizikóznom. Tudom, hogy ezen a pályán nagyon nehéz előzni, és minden apró pozíció sokat segíthet, de tényleg többet kellett volna kockáztatni. Ezzel eddig nem volt gond, ezen a területen sokat javultam az első évem óta. Mindig pont annyi kockázatot vállaltam, amennyit kell” – fogalmazott.

„Ezúttal viszont nem. Most nem tudtam annyit, amennyit kellett volna, és ez visszavetett. Az ember néha nyer, néha veszít ezzel, ez már csak így van. Ezen a hétvégén viszont nem jött össze a dolog” – zárta gondolatát őszintén a fiatal tehetség.

További tartalmak