Musorujsag
Élő Eredmények

Ferrari: Vettel olyasmit vitt véghez, ami lehetetlennek tűnt

Ferrari: Vettel olyasmit vitt véghez, ami lehetetlennek tűnt

Motorsport Week
Olyat tett Sebastian Vettel a Spanyol Nagydíjon, amit a Ferrari nem tartott megvalósíthatónak. Stratégájuk szerint nem volt reális az egy kiállásos taktikája.

Ismét a rádiós vitázásuk került a figyelem középpontjába, pedig közben egy kockázatos taktikai utat járt végig Sebastian Vettel a Ferrarival Barcelonában. A német versenyző a közepes keveréken rajtolt, ám mivel nem boldogult vele igazán a forgalomban, már a 29. körben, a lágyon induló Charles Leclerc-rel egy időben váltott. Használt lágyat kapott, mivel csapata elsőre úgy gondolta, kénytelenek lesznek még egy kiállást közbeiktatni. Előzetes számításuk szerint Vettelnél az egy kiállás csakis abban az esetben működhetett volna, ha a közepesen legalább a 35. körig elmegy. Aztán jött a rádiós eszmecsere, majd a négyszeres világbajnok jelezte, mégis megpróbál végigmenni újabb kerékcsere nélkül.

36 kört teljesített a piros jelölésű gumin, nála tovább a mezőnyben senki sem használta ezt a típust. Inaki Rueda, a Ferrari vezető stratégája a csapat honlapján megjelent interjúban elárulta, nem volt véletlen a kavarodás Vettellel a rádióban, amikor a taktikájáról folyt a diskurzus: ők egyszerűen nem tartották reálisnak, hogy versenyzőjük kerékcsere nélkül jusson el a célig. „Az autó vezethetősége jobb volt a lágy gumin, és Seb jobban tudta rajta nyomni A célunk az volt, hogy eljussunk az ötvenedik körig, de a sok gyors kör ellenére nem tudtuk meglépni Daniel Ricciardótól. Ezen a ponton ragaszkodhattunk volna a két kiálláshoz, és azzal azt kockáztattuk volna, hogy a Renault mögött végzünk. Vagy megpróbálhattunk eljutni a célig. Meg kellett beszélnünk a versenyzővel, és kíváncsiak voltunk a véleményére.” – magyarázta a spanyol szakember.

„Elsőre természetes, hogy meglepődött, és megkérdezte, milyen tempót kell mennie ahhoz, hogy jó helyezéssel eljusson a célig. Kiértékeltük az érveket és az ellenérveket, Seb azt mondta, mehet, és a tehetségének hála olyasmit vitt véghez, ami lehetetlennek tűnt” – dicsérte meg Vettelt.

Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari) Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

Rueda érintette a sokakat foglalkoztató rádiózás kérdését, amelynek igyekezett csökkenteni a jelentőségét. Szerinte mostanában azért tűnhetnek feszültebbnek a párbeszédeik, mert a Ferrari már nem az élmezőnyben, hanem a sűrű középmezőnyben versenyez. „A múlthoz képest a gumikezelés most még bonyolultabb. Tény, hogy idén csapatok és versenyzők egy olyan csoportjával harcolunk, akik között nagyon kicsik a különbségek, ezért nem egyszerű boldogulni egy olyan helyzettel, ami körről körre változik. Az előző évig csak pár csapattal harcoltunk, a három élcsapat után volt egy nagy szakadék, ezért szinte alig volt gondunk a forgalommal. Egyszerűen növelted az előnyödet az első kiállás előtt, majd minden nagyjából ugyanúgy alakult, kevés változóval.”

„Ma már nem ez a helyzet. Ezért beszélünk sokkal gyakrabban és intenzívebben a versenyzőkkel. De normális, hogy beszéltek, eszmét cseréltek, függően attól, éppen mi történik a pályán.”

„A stratégia matematikai modelleken alapul, de sok múlik azon, a versenyzők hogyan valósítják meg azt, és ők nem programozható számítógépek. Ezért előbb meg kell értetned velük, hogyan lehet eljutni egy bizonyos döntéshez, és a folyamat résztvevőjévé kell tenni őket. Szerencsések vagyunk, hogy két olyan versenyzőnk van, akiket érdeklik a versenyszimulációk és a különböző lehetőségek, és akik sok időt töltenek a hétvége folyamán a gumik viselkedéséről folyó egyeztetéssel.”

Ruedának visszatekintve is meggyőződése, hogy az előző hetekben mindig jó döntéseket hoztak, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy javítsanak a gyengébb időmérős helyezéseiken. Vettel vasárnap a 11. helyről rajtolva lett 7., miközben egy újabb kerékcserével vélhetően a pontzónán kívül ért volna célba.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

További tartalmak