×

Húszéves minden idők egyik legnagyobb F1-es előzése

Napra pontosan húsz esztendővel ezelőtt fordította jobbra a kormányát Mika Häkkinen a spái hosszú egyenesben, hogy Ricciardo Zonta „zárásával” kitrükközze nagy ellenfelét, Michael Schumachert, és bevonuljon a sportág történetébe. Az egyik leghíresebb előzés mögé néztünk, és egy kiváló bajnokok közötti nagyszerű párharcra leltünk!

2000, Spa
„Nagyszerű előzés volt. Imádtam! Abban nem vagyok biztos, hogy Michael is...”

„Nem, klassz volt!”

A két bajnok mosolyogva nézett egymásra, majd a legyőző könyökkel oldalba bökte legyőzöttjét, tekintetükből pedig sugárzott a kölcsönös tisztelet, amit még az amúgy bennük lévő indulat sem tudott elnyomni. Egyikük a veresége, másikuk az előzést megelőző, sportszerűtlennek és veszélyesnek érzett manőver miatt érzett frusztrációt, amit az egyre feszültebb bajnoki küzdelmük csak tetézett.

20 évvel ezelőtt vagyunk, a helyszín akkor is Spa volt, a küzdő felek pedig Mika Häkkinen és Michael Schumacher, akik két évtizeddel ezelőtt az év ugyanezen napján maradandót alkotva mutatták meg párharcuk legszebb oldalát, felvonultatva az F1 minden szépségét.



 

Az előzmények

Mika Häkkinen két bajnoki győzelmen, Michael Schumacher három bajnoki vereség után vágott neki a 2000-es szezonnak, amelynek első fele úgy tűnt, fordulatot hoz. Ezúttal a mclarenest üldözte a balszerencse, a ferraris pedig az év első három futamának megnyerése után máris helyzetben volt. A triplázása utáni öt versenyből kettő az ő sikerét hozta, kettő David Coulthardét, miközben Mika Häkkinenaz egyetlen barcelonai futamgyőzelmével jutott el a szezon feléig. Schumacher előnye a kanadai sikere után 22 pont volt Coultharddal, 24 Häkkinennel szemben.

Aztán jött a német váratlan lejtmenete. Franciaországi kiesését két további peches futam követte: Ausztriában és Németországban is kiütötte őt egy rivális a rajtnál, s a három nullázással a hazai futama után pontelőnye 2 egységre zsugorodott a két mclarenessel szemben. Magyarországon aztán megszerezte a pole pozíciót, ám a rajtja gyengén sikerült, Häkkinen a szezonbeli második győzelmével 2 pontos előnyre tett szert a bajnokságban. Schumachert keményen támadta az olasz sajtó, rajtja miatt „csiga Schuminak” is gúnyolták, a  nyomás pedig egyre nőtt, hiszen az év elején még annyira reálisnak tűnő bajnoki cím kezdett kicsúszni a kezei közül…

Michael Schumacher és Mika Häkkinen (Fotó: XPB)



 

Az előzésig vezető út

A Ferrari egy mugellói teszten járatta be azt a kis leszorítóerős új aerodinamikai csomagot, amelyet Spára és Monzára szántak, ám Belgiumba érve kiderült, az nem olyan ütőképes, mint remélték. Miközben Häkkinen domináns, 0,8 másodperces fölénnyel szerezte meg a pole pozíciót, mellé meglepetésre nem Schumacher kvalifikálta magát, hanem a Jordant kormányzó Jarno Trulli. A Ferrari németjének csak a 4. rajthely jutott, a Williams újonca, Jenson Button is legyőzte, miközben a másik Ferrarival Rubens Barrichello csak a 10. rajtkockát szerezte meg, 1,8 másodperces hátránnyal.

Minden sima Häkkinen-győzelmet ígért, és úgy tűnt, a Ferrarin csak egy eső segíthetne. Az meg is érkezett vasárnapra, igaz, kicsit túl korán: a futam rajtja előtt már kisütött a nap, a vizes pálya pedig száradni kezdett. Miután Giancarlo Fisichella a rajtrácsra igyekezve a Stavelot-ban összetörte Benettonját, az 1998-as rajtkáoszra még jól emlékező FIA a biztonsági autós indítás mellett döntött, és egyetlen megtett kör után már szabad utat is adott a mezőnynek. Bírálták is őket emiatt – akkoriban még nem volt divat ennyire félni az esős körülményektől…

Schumacher pár kör után áthámozta magát Buttonön és Trullin (akik később ütköztek egymással), majd miután Jean Alesi a negyedik körben száraz pályás gumikra váltva leggyorsabb kört futott, beindultak a kerékcserék. Schumacher a következő körben váltott, Häkkinen eggyel később. Egy még nedves pályán „slick” gumikat használni – ez Schumacher terepe volt! A német nagy ütemben közelített finn ellenfelére, megfelezve addigi 10 másodperces hátrányát, majd a finn a 13. körben a rajt előtt Fisichellán is kifogó Stavelot-ban megpördült a nedves rázókövön. A Ferrari elhúzott mellette, és szép előnyt épített ki.

Michael Schumacher Jarno Trulli és Jenson Button előtt (Fotó: XPB)



Schumacher a 22. körben állt ki másodszor, Häkkinen a 27. körig várt, így a hajrára gumielőnybe került. Emellett a lassan teljesen felszáradó pályán a McLarenje is kezdte megtalálni a szombati domináns formáját. „Változtattunk az autón a második kiállásnál, és ettől sokkal gyorsabbá vált” – árulta el a verseny után a differenciálon állító címvédő.

Häkkinen tíz körön belül eltüntette a 6 másodperces lemaradását, és a 40. körben már támadási pozícióba került…

 

Schumacher manővere, amely nélkül aligha íródik történelem

A lassabb autóval élen állni egy olyan előzésre nyitott pályán, mint Spa, sosem életbiztosítás. Főleg nem, ha Mika Häkkinen üldöz az erős Mercedes-motorral felszerelt McLarennel. Schumacher érezte, hiába van hátra kevés kör, a győzelme nagy veszélyben van, ő pedig komoly fegyver nélkül kénytelen harcolni.

Amikor Häkkinen a 40. körben támadásba lendült ellen a Kemmel-egyenesben, Schumacher korlátozott kelléktárából elővette a technikától független eszközét, a pályafutása során számos esetben az utolsó mentsvárát jelentő könyörtelen agresszivitását. Az egyenes végén finoman jobbra húzott, hogy zárni próbálja az ívet, ám ellenfele így is megpróbált bebújni mellé. Ezt ösztönből érezte, és még inkább jobbra húzott, rácsapva az ajtót ellenfele orrára.

„Amikor a Les Combes felé tartottunk, elhatároztam, hogy kifékezem!” – emlékezett vissza a futam után 15 évvel Häkkinen. „A McLaren orrát bedugtam a Ferrari mellé, és felkészültem arra, hogy később fékezek, de Michael látta, hogy jövök, és elém vágott nagyjából 300-as tempónál! A kereke hozzáért az első szárnyam véglapjához, szóval elengedtem a dolgot.”

Az elégedetlenül integető Häkkinen ekkor talán még nem is érezte, hogy győzelmének és híres előzésének a kulcspillanata volt ez a sportszerűség határát súroló megmozdulás. A vitatott manőver kihozta a sodrából, hiszen a fű felé kellett rántania autóját, és hirtelen fékeznie kellett. Aztán ahelyett, hogy körökön át a rádión szitkozódott volna, vette egy mély levegőt, és elszánta magát.



 

Egy rizikós manőver egy másikat szül

Schumacher a 40. körben Häkkinen tudomására hozta, annyira ragaszkodik a győzelemhez, hogy legyen bármilyen kiszolgáltatott is a helyzete, képes érte a határokig menni. Ezzel arra sarkallta ellenfelét, hogy ő is szintet lépjen, és határfeszegető üzemmódba kapcsoljon.

„Tudtam, hogy a Les Combes lesz az egyetlen hely, ahol megelőzhetem, de azzal is tisztában voltam, hogy rendkívül pontosan kell végrehajtanom a manővert, mert ő nem egy olyan pilóta, aki könnyen adja a vezető pozíciót. Ezt már egyértelművé tette, szóval a 41. körben úgy döntöttem, vállalom a kockázatot. Komoly rizikó volt, de számoltam vele: padlógázon veszem az Eau Rouge-t! Ez nem egy szívbajosoknak való feladat volt. Rendkívül nehéz volt, és ha elrontottad, a büntetésed általában egy hatalmas baleset lett. Ezenkívül tudtam, hogy az ideális ív mellett még nedves a pálya, szóval elképesztően pontosnak kellett lennem. Ez nem könnyű feladat a világ legfélelmetesebb kanyarjában, ahol leér a versenyautód alja, és azt sem látod, hová érkezel.”

„Michael mögött voltam, ahogy egyre közelebb értünk a híres kanyarhoz. Amikor befordultam, minden idegszálam tiltakozott, de úgy döntöttem, hogy háromig számolok, nyerek egy kis bátorságot, és a pedálon tartom a lábam. Hangosan számoltam, és tudtam, hogy amint eljutok a háromhoz, vagy beveszem padlógázon az Eau Rouge-t, vagy belecsapódom a gumifalba. Köztes lehetőség nem volt; ezt biztosra vettem.” 

„Egy! – hangosan kimondtam, amikor az autó remegni kezdett, és hatalmas erők hatottak rám. Tudtam, hogy az autóval is meg kell küzdenem, ha el akarom kerülni az ütközést, és bevallom, a saját félelmemet is le kellett győznöm. Kettő! Ziháltam, amikor láttam, hogy az autó előbb az egyik, majd a másik irányba megy. A kanyar közepén egy pillanatig azt hittem, nem tudom megtartani. Az autó lábujjhegyen állt, de végül megkapaszkodott. Három! – kiáltottam, amikor az autó ijesztően elindult a kijárat felé. Mindig rossz, ha az autó könnyűvé válik nagy sebességnél, de sikerült ismét megtartanom. Megcsináltam! Padlógázon vettem az Eau Rouge-t. Egy versenyen, nem egy időmérőn! Ráadásul úgy, hogy csak egy szűk száraz vonal volt, amin megcsinálhattam” – írta le szemléletesen kockázatvállalását Häkkinen.



Újra a Kemmel-egyenes következett, ám ezúttal egy nem várt tényezővel a közepén: Riccardo Zonta BAR-ja lekörözésre várt. „Michael nem padlógázon vette a kanyart, mert közelebb kerültem hozzá. Ahogy közeledtünk a Les Combes-hoz, megpillantottam Ricardo Zonta BAR-Hondáját, amit le kellett köröznünk. Arra gondoltam: bármit is tesz Michael, én az ellenkezőjét teszem! Ő balról előzött, szóval én jobbról, és olyan későn fékeztem, amilyen későn csak mertem. Az ideális ív mellett nedves volt a pálya, a tempó 300-as, de ahogy befordultam, megcsináltam! Leelőztem Michaelt! Visszavettem a vezetést!”

Amit aztán már nem is engedett ki újra a kezéből. Häkkinen nemcsak legyőzte Schumachert, egy egót bántó bravúros manőverrel megelőzve győzte le, könyörtelen revansot véve azért a 40. körben bemutatott megkérdőjelezhető belegyezésért is.

 

Így élték meg belülről a résztvevők

Miközben a küzdelmük mind a versenyen, mind a bajnokságban nagyon feszült volt, Schumacher és Häkkinen az autóból kiszállva nem kezdett sárdobálásba, helyette a kameráknak mosolyokat villantottak, egymást meg őszintének hatóan bökték oldalba és veregették vállon. Rivalizálás volt ez, és még ha szürke területre is tévedtek, végig megmaradt nemes rivalizálásnak, és sosem fordult át csúf ármánykodásba.

„Ez hihetetlen volt! Tényleg hihetetlen volt” – értékelte a futam utáni sajtótájékoztatón hitetlenkedve a győzelmét a szavakat nehezen találó Häkkinen. „Nagyon nehéz volt, szokatlan helyzetekkel, beleértve a megpördülésemet is, amit nyilván nem terveztem. De a spái kerékvetők nagyon csúszósak, és amikor elkapnak, nem igazán tudsz mit tenni. Szerencsés voltam, hogy a pályán maradtam és folytatni tudtam, aztán utol tudtam érni Michaelt. Mesés verseny volt, nagyon élvezetes, az autóm pedig egyre jobb és jobb lett.”

A történelem részévé vált előzéséről szerényen, de büszkén beszélt. „Eléggé rendhagyó volt. Nem megszokott úgy előzni az egyenesben, hogy közöttünk van egy lekörözött. Ahogy követtem Michaelt, tudtam, hogy nincs értelme mögötte maradnom, meg kell elnőznöm az egyenes végén, mert helyet nem fog hagyni nekem. Elővettem hát a B-tervet, és teljesen belülre húzódtam. Megelőztem a lekörözöttet, és ezzel együtt Michaelt is. Dupla szélárnyékom volt a lekörözött miatt, ez extra sebességet adott. Nagyszerű előzés volt. Imádtam! Abban nem vagyok biztos, hogy Michael is…” – szúrt oda mosolyogva a jobbján ülő németnek, aki megállapította, valóban szép manőver volt.



Schumacher elismerte, teljesen váratlanul érte őt a rivális húzása, főleg azok után, hogy Zontát megpillantva biztonságban érezte magát. „Valójában egészen örültem, amikor megláttam azt a lekörözöttet magam előtt, mivel tudtam, hogy az egyenesben lassabb vagyok, korábban a csapat is ezt mondta. Mivel az előttem haladó szélárnyékában voltam, azt gondoltam, ez nem lesz elég Mikának, hogy utolérjen. És általában ha valaki van előtted a pályán, csak két autónak van elég hely a pályán egymás mellett. De Mika kiemelkedő manővert hajtott végre azzal, hogy belülről ment el, mivel én erre nem számítottam” – hangzott a Schumachertől sosem könnyen érkező elismerés.

Aztán amolyan önvigasztalásként hozzátette: „Legyünk őszinték: ha nem kapott volna el, akkor egy vagy két kör múlva elkapott volna, mert túlságosan gyors volt. Egyszer szabad csak irányt választani, és véleményem szerint kívülről elment volna. Minden tőlem telhetőt megtettem, ez ma nem volt elég, de szereztünk hat pontot, és ezzel életben tartottuk a reményt. Nem lett könnyebb a dolgunk ma, de megyünk tovább, még nincs vége!”

Schumacher a német nyilatkozata során még egyszer kalapot emelt Häkkinen előtt. „Sem elégedett nem vagyok, sem igazán csalódott. A győzelem lebegett a szemem előtt. Mika a végén egyértelműen gyorsabb volt, nem tudtam tartani. Igazán lenyűgöző módon előzött meg, bravúros volt ez a részéről, egy szuper manőver. Az ember nem tud mit tenni ez ellen.”



A bravúros előzés kapcsán nem szabad elfeledkezni a passzív résztvevőről sem. Zontának kulcsszerep jutott a manőver létrejöttében, hiszen ahhoz az ő bizonytalansága kellett. Ha határozottabban húzódik félre a belső ívre, Häkkinennek talán helye sem lett volna a jobbján, ám mint azt a brazil elismerte, valójában fogalma sem volt arról, hogy mi történik körülötte.

„Mindenki Häkkinen és Schumacher csatájára emlékszik erről a versenyről, és szerintem az a megmozdulás nagyon lenyűgöző volt Häkkinen részéről. Michael balról érkezett, és én nem is láttam Mikát érkezni jobbra. Be kell valljam, eléggé meglepett” – mondta a BAR-os, akinek ideje sem volt mindkét visszapillantóját ellenőrizni, már meg is előzték.

Szavai arra is rávilágítanak, mennyire veszélyes volt Häkkinen jobbra húzódása. Amennyiben a jelenlétéről mit sem sejtő brazil csak egy kicsivel is jobbra tart, a McLaren vagy a BAR hátuljában, vagy a füvön és a falban köt ki…

 

Erről beszélt a leintés után a két bajnok

Miközben Häkkinen örült a győzelmének, közvetlenül a leintés után még forrtak benne az indulatok Schumacher 40. körös ráhúzása miatt. Az autóból kiszállva egyből a némethez sietett, hogy megbeszéljék a történteket. Hogy mit mondott neki ellenfele, azt csak évekkel később árulta el a finn.

„Természetes volt, hogy a futam után odamentem hozzá. Azt mondtam: »Nem tolhatsz le valakit háromszázas tempónál a fűre! Ez élet-halál kérdése, használd a józan eszedet!« Ő félrebillentette a fejét, rám nézett, és megkérdezte: »Mit csináltam rosszul?« Nem mondta, hogy »bocsánat, túl agresszív voltam.« Egyszerűen ilyen volt a vezetési stílusa” – írta az Unibet oldalán vezetett blogján 2017-ben.



Habár Häkkinen elfogadhatatlannak találta a védekező manővert, sárdobálásba nem kezdett, mi több, el tudta fogadni, hogy Schumacher egyszerűen könyörtelen versenyző, amit ő inkább kihívásként kezelt, és a saját jobbá válására fordított.

„Michael sosem adta föl, nem számított, miről volt szó. Tudta, hogy a játszmának csak akkor van vége, amikor lendül a kockás zászló, előtte nem. Én nagyon tiszteltem ezt benne. Mindig a határon vezetett, mindig padlógázzal, a fékjei vörösen izzottak. Amikor csatára került sor, Michael néha extrém módját választotta a védekezésnek. Az utolsó körökben rendkívüli védekezési manővereket mutatott be. De a verseny közepén hagyott egy kis helyet a gumik között. Ha viszont az utolsó körökről volt szó, egy kis koccanás sem számított neki.”

 

Végjáték

Häkkinen pazar győzelmével 6 pont előnyre tett szert a bajnokságban, és úgy érezhette, megfordítja a szezont. Akkor még nem is sejthette, hogy ez a bámulatos előzés hozta neki az utolsó győzelmet 2000-ben. A hátralévő négy versenyt Schumacher nyerte, aki Szuzukában a bajnoki címet is Maranellóba vitte – 21 ínséges év után.

Hogy mennyire feszült volt kettejük párharca, azt mi sem jelzi jobban, mint a német legenda monzai győzelmét követő sírva fakadása a futam utáni sajtótájékoztatón. A 2000-es szezont ezek a jelenetek tették nemcsak a verseny szempontjából, de sportszempontból, emberileg is emlékezetessé.

Mika Häkkinen helyett végül Michael Schumacher vált háromszoros világbajnokká Szuzukában (Fotó: XPB)



 

Üzenet a jelenkornak?

Michael Schumachert sokszor és sokan támadták agresszív, a sportszerűség határát súroló, néha azon túl is menő megmozdulásaiért – a sajtó és a szurkolók mellett az ellenfelek is. Hogy Mika Häkkinennel vívta pályafutása talán legnagyobb és legszebb párharcát, az talán nem véletlen. Spa mutatta meg, miért működött annyira jól a sajátos kapcsolatuk. Megvolt közöttük a kölcsönös és őszinte tisztelet, amely nem engedte, hogy párharcuk letérjen a helyes vágányról, és gyűlölködésbe csapjon át.

Häkkinen Damon Hill-lel vagy Jacques Villeneuve-vel ellentétben rossz érzése ellenére is el tudta fogadni Schumachert olyannak, amilyen, és ahogyan azt a húsz évvel ezelőtti Belga Nagydíjon láthattuk, a határokat feszegető húzásai után ő nem a veszekedésre pazarolta energiáit, hanem arra, hogy lépést tartson ellenfelével. Miközben Rubens Barrichello 2010-es magyarországi falra szorítása után telesírta a sajtót volt csapattársa brutalitása miatt, és az amúgy pazar félig füves előzése helyett mindenki elsősorban erre a vitára emlékszik, Häkkinen 2000-ben Spában sírás helyett válaszként előrukkolt valami még emlékezetesebbel, amivel túl tudott nőni Schumacheren. És ez volt az, amivel Schumacher őszinte elismerését és tiszteletét is ki tudta vívni.



Húgy év távlatából is bizsergő érzésekkel gondolunk vissza arra a napra. És közben belegondolunk, hogy miként alakult volna ugyanez a verseny 2020-ban. Túl sokat nem szükséges agyalni. A 40. körben Schumachernek valószínűleg még ideje sem lett volna ráhúzni Häkkinenre, a McLaren nyitott DRS-ével már meg is kerülte volna Ferrariját, amelynek sofőrje addigra talán már csak arra gondolt volna, hogy valahogy célba döcögjön a hólyagosodó Pirelli-gumiján…

Ha valami hiányzik a jelenkorból, az éppen ez: az őszinte és szabad küzdelem a versenyen és a bajnokságban, a határok végletes feszegetése, a versenyzők kibontakozása. Az ugyanis többet nyújt a puszta szórakoztatásnál: örök emlékeket ad, érzelmeket generál és hoz felszínre, előcsalja a hibákat, de a rendkívülit, a váratlant is a világ legjobb versenyzőiből, és elénk tárja az emberi oldalukat is. Ezt semmilyen algoritmussal és szélcsatornás számítással nem lehet pótolni...