Musorujsag
Élő Eredmények

Brawn: Több oka van a Ferrari gyengélkedésének

Brawn: Több oka van a Ferrari gyengélkedésének

F1i
A Forma–1 sportigazgatója, Ross Brawn úgy érzi, a motorerő hiánya önmagában nem magyarázza meg a Ferrari belgiumi gyengélkedését, amit ő is szörnyűségesnek nevezett a hétvége összegzésekor.

A Ferrari kiábrándító formában kezdte 2020-at, Belgiumban pedig elérte idei mélypontját: egyik versenyzője sem jutott be az időmérő utolsó szakaszába, és a versenyen sem tudtak pontot szerezni. Az SF1000-es több területen is „elvérzett” a helyszínen, ahol 2018-ban Sebastian Vettel, 2019-ben pedig Charles Leclerc nyert.

Ezúttal is hiányzott a motorerő (miután változtatniuk kellett a vitatott 2019-es erőforráson, ez jóformán állandó probléma, míg az előző években ez volt az egyik, ha nem a legfőbb erősségük), de az autó tapadása sem volt megfelelő a hétvége során.

Hogy a gyengélkedésnek több összetevője van, azt az F1 sportigazgatója, Ross Brawn is biztosra veszi: hétvégi összegzésében rámutatott, csak az erőforrás megváltoztatása miatt a csapat nem esett volna vissza ennyit egy év alatt. „Függetlenül attól, hogy az emberek mit mondanak a hátrányról, ami a motorral kapcsolatos pontosítások után tapasztalhattunk, csak ezen tényező miatt a csapat nem veszítene egy év alatt 1,3 másodpercet körönként” – fogalmazott.

Ross Brawn (Fotó: XPB)

„A gumikat sem tudták a megfelelő működési tartományba hozni, és az sem segített rajtuk, hogy Spában hidegebb volt az idő” – mutatott rá. „Amikor ez történik, hirtelen teljesítményvesztés jön, és ez szörnyűségesnek tűnik. Ha sikerül előrelépniük, és munkára bírni a gumikat, megfelelően működtetni őket, akkor szerintem a teljesítmény javulhat. Továbbra sem fognak versenyképesebbnek tűnni, de a teljesítményük tiszteletreméltóbbnak fog látszani” – tette hozzá.

A folytatás kapcsán megjegyezte, a Ferrari formája aggasztó lehet a csapathoz 2021-ben csatlakozó Carlos Sainz számára, akinek ezúttal sem volt túl sok szerencsére (egy motorhiba miatt rajthoz sem állhatott Belgiumban), a következő szezonnal kapcsolatos kilátások viszont feltehetően jobban bosszantják, mint az idei balszerencsék.

„Carlos nem volt túl szerencsés Belgiumban. Egy motorprobléma olyan kipufogóhibához vezetett, ami miatt már rajthoz sem állhatott. A szezon eddig eléggé nehéz neki, de Carlos egy nagyon pozitív srác. Nagyon erős karakter, hiszen eddig a karrierje egyáltalán nem volt egyszerű. Mindig is nagyra tartottam őt, és szerintem egy jó versenyző, és jól kezeli ezt a helyzetet. A ferraris váltás álomszerűnek tűnt, de most már nem ígérkezik annyira jónak, és ez elkerülhetetlenül bosszanthatja a következő szezonnal kapcsolatos kilátások miatt” – zárta gondolatát.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak