Musorujsag
Élő Eredmények

Káoszcsinálás F1 módra: a bahreini „ovál” időmérőjén menni fog?

Káoszcsinálás F1 módra: a bahreini „ovál” időmérőjén menni fog?

F1, Racefans
Az F1 is számolt az időmérős tumultus veszélyeivel, amikor a rövid külső pályát választotta a Szahíri Nagydíj helyszínének Bahreinben, ám úgy fest, ez inkább csak bátorította, mintsem elrettentette őket…

A Forma–1 sportigazgatója, Ross Brawn kihagyhatatlan lehetőségként beszélt a bahreini külső pálya használatáról. Szerinte azzal, hogy két futamhétvégét is tartanak az arab országban, ideális lehetőség nyílt a rendhagyó utakon való kalandozásra, és a rövid, mindössze 3,543 kilométeres szahíri külső nyomvonal több szempontból is izgalmakkal szolgál.

A rendhagyó pályaválasztás máris több érdekességet ígér. Az F1 szimulációi szerint jó eséllyel megdőlhet a leggyorsabb pole-kör sportági csúcsa. Pat Symonds a múlt hétvégén elárulta, számításaik szerint 53,9 másodperces leggyorsabb köridő várható az időmérő edzésen. Vagy 54,3-as. Ez leginkább annak függvénye, hogy mind a három hosszú egyenesben kijelölnek-e DRS-zónát, vagy megelégszenek kettővel.

Brawn szerint emellett a verseny is sajátos szórakozást kínál, hiszen a vonalvezetés nagyon gyors, három hosszú egyenesből és egy kanyargósabb szakaszból áll, így nemcsak a körök fognak gyorsan telni, hanem az események is peregnek majd. És az F1-től nem megszokott módon alakulhatnak.

Daniel Ricciardo ennek kapcsán meg is jegyezte, a kis leszorítóerőt kedvelő, nagy végsebességre képes Renault-val már alig várja, hogy az „oválon” versenyezzen. (A bahreini külső pályát még Ross Brawn nevezte el „oválnak”, ami miatt több, valós oválokon versenyző amerikai kritizálta is a britet). „Én gyerekként a NASCAR-versenyeket néztem, és egészen izgalmasak. Talán ezzel kerülünk majd a legközelebb ahhoz, hogy egy oválpályán versenyezzünk, hacsak nem megyünk el Indianapolisba” – dörzsölte a tenyerét.

Ha bejönnek az F1 számításai, a Szahíri Nagydíj hozhat egy kis NASCAR-t az F1-be. Akár két, akár három DRS-zóna lesz, a hosszú egyenesek lehetőséget kínálnak a folyamatos szélárnyékharcra és az esetleges oda-vissza előzésekre.

A Szahíri Nagydíj vonalvezetése (Fotó: Pirelli)

Mindez szépen is hangzik, ám vannak, akik figyelmeztettek, lesznek gondok is a rendhagyóan rövid pályával. Például a forgalommal az időmérőn. Ez már a normál pályákon is rendszeresen fejtörést okoz: a hétvégén Spában még a versenynaptár leghosszabb pályáját sem tudta elosztani maga között a húsz versenyző, és az időmérőn még ott is láthattunk forgalmi dugókat. Ugyanez a rövid bahreini pályán nem lehetőségnek, hanem elkerülhetetlen problémának ígérkezik…

„Mi még nem végeztünk szimulációkat, de az ötvenöt másodperces körön garantáltan nagy lesz a zűrzavar a forgalom miatt az időmérőn. Egy rémálom lesz” – vetítette előre Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke a spái sajtótájékoztatón. Ő ettől függetlenül nem ellenzi az F1 kísérletét. „Az eltérő vonalvezetések izgalmasak lehetnek egy duplázó helyszín esetében. Van értelme egy kicsit változtatni, és Bahreinnek legalább három vonalvezetése van, szóval észszerű az elsőtől eltérő pályát használni.”

A forgalmi dugó kapcsán Pat Symonds elmondta, szerinte sokkal rosszabb nem lehet a helyzet, mint más rövid pályákon, például Interlagosban. Szavaiból az vehető ki, az F1-nél talán a tumultus lehetősége nem is feltétlenül problémát, potenciális show-csináló elemként inkább egy további érvet jelenthetett a pályaválasztásnál… „A rövid pályákon tumultus van, Brazíliában is. De ez is csak része a kihívásnak. Ahhoz, hogy teljes versenyző légy, kezelned kell az efféle dolgokat is. A csapatoknak rengeteg eszköz áll a rendelkezésükre, hogy megoldjanak problémákat. Szóval ez kihívás lesz. Nehéz lesz, talán valaki bukik is rajta, más meg nyerni fog, de összességében látványos lesz” – ígérte a brit mérnök.

Decemberben kiderül, mennyi valósul meg a gyakorlatban az elméletből, és hogy valóban az előzéseket számolgatjuk-e, vagy azt, hány kört ver a mezőnyre a Mercedes…

Borítókép: Forgalmi dugót még Spában is láttunk. Mi lesz a külső bahreini pályán...? (Fotó: Pirelli)

További tartalmak