Musorujsag
Élő Eredmények

Ezért tilos egymás ellen használni az előzésgombot a Mercedesnél

Ezért tilos egymás ellen használni az előzésgombot a Mercedesnél

Mercedes
A Mercedes technikai igazgatója elmagyarázta, miért tilos az előzésgomb csapattársak közötti használata Lewis Hamilton és Valtteri Bottas számára.

„Erről nem is hallottam” – felelte meglepetten Valtteri Bottas a Belga Nagydíj elején, amikor mérnöke közölte, a Lewis Hamilton elleni támadásra nem használhatja a plusz teljesítményt biztosító előzésgombot. A finn versenyző – aki akkor éppen DRS-távolságon belülre szeretett volna kerülni az élen álló csapattársához képest – a futam után állította, tényleg nem ragadt meg benne, hogy egymás ellen nem nyomkodhatják a gombot, ám egyszerű félreértésként állította be a történteket.

Hogy pontosan miért létezik ez a házon belüli szabály, arra James Allison, a Mercedes technikai igazgatója adott magyarázatot a csapat futamértékelő videójában, szurkolói kérdésre. „Valószínűleg ez volt az utolsó olyan hétvége, amelyen a versenyzőknek rendelkezésükre állt az erőforrás létező összes motormódja, hiszen Monzától csupán egyetlen állandó motormód lesz egész hétvégén” – utalt a beállítások variálásának e hétvégén életbe lépő tilalmára. „Most viszont még ez rendelkezésükre állt a versenyzőknek. Meghatározott számú alkalommal használhatják az előzés gombot a verseny során. Amikor megnyomják ezt a gombot, akkor egy rövid időre a motor maximális erejét kapják” – magyarázta.

A csapatoknak e többletteljesítményt nyújtó beállítás használatát gyakorlati okokból kell korlátozniuk. „Ez nagyon korlátozott készlet, hiszen komoly károkat okoz az erőforrásban, ezért csak meghatározott alkalommal használhatjuk. Emiatt biztosítanunk kell, hogy a csapat szempontjából a lehető legjobb módon használjuk fel.”

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

Márpedig a Mercedes szerint a két versenyzőjük egymás elleni küzdelme nem a legjobb módja a használatnak. „A legjobb módja, ha a közvetlen ellenfeleinkkel szemben vetjük be, azok ellen, akikkel harcolunk a bajnokságban, nem pedig egymás ellen. Nem akarjuk tehát használni a Lewis és Valtteri közötti csatában, helyette biztosítani akarjuk, hogy rendelkezésre álljon a lehetőség például egy biztonsági autós újraindítás idején, vagy balszerencsés esetben, amikor valaki mögé kerülünk, és meg kell őt előznünk.”

Hogy Bottas szempontjából ki fontosabb bajnoki ellenfél Hamiltonnál, az persze csak nézőpont kérdése. A Mercedes mindenesetre világosan lefektette a szabályokat. „Már a verseny előtt megegyeztünk, hogy nem használjuk egymás ellen, azt viszont mindkét versenyző tudta, hogy szabadon küzdhet egymással, csak ezt az erőforrás teljesítménye szempontjából utolsó lépcsőfokot nem használhatják” – emelte ki Allison, hogy szó sem volt a küzdelem megtiltásáról.

Az FIA új technikai direktívájával a hétvégi Olasz Nagydíjtól tiltja a motormódok variálását az időmérő kezdetétől a verseny leintéséig. Miközben teljesítményfokozatokat emiatt már nem változtathatnak a versenyzők menet közben, a kérdéses előzésgomb használatára továbbra is lesz lehetőség, mivel az a többletenergiát az ERS-ből, vagyis az energia-visszanyerő rendszerekből szabadítja föl, miközben az új szabályozás csak a belső égésű motor és a turbófeltöltő paramétereit érinti.

Borítókép: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

További tartalmak