Musorujsag
Élő Eredmények

„Gyorsíts, gyorsíts!!!” – Gasly befutója francia kommentárral (videó)

„Gyorsíts, gyorsíts!!!” – Gasly befutója francia kommentárral (videó)

F1
Berekedve ébredt a francia tévé F1-es kommentátora hétfő reggel. A Pierre Gasly utolsó köréről készült felvételt elnézve és hallgatva ezen nem lepődtünk meg…

„Történelmi siker” – mondta a francia F1-es kommentátor Pierre Gasly monzai győzelméről. Valóban az volt. A korábban Alain Prost, majd a Renault sikereihez szokott francia F1-kedvelőknek 24 évet kellett várniuk arra, hogy újra meghallgathassák a himnuszukat és ünnepelhessék honfitársukat egy futam díjátadóján.

Legutóbb 1996-ban tehették ezt meg, amikor Olivier Panis azon az őrült, három célba érkezőt hozó Monacói Nagydíjon elsőként szelte át a célvonalat. Azt ráadásul a francia Ligier-csapat autójával tette.

A siker akkor is váratlan volt, ahogy most is. Panis számára az volt az első és egyben az utolsó is, és a franciák számára is – 26 évig.

A közte eltelt időben országuk szinte teljesen eltűnt, aztán szép lassan visszatért az F1-es térképre. Elvesztették a nagydíjukat, Fernando Alonso két bajnoki győzelme után elvesztették a gyári Renault-csapatukat, és Jean Alesi után egy időre elvesztették a sikerre reményt adó versenyzőiket is.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Aztán az elmúlt évtized változást hozott. Megjelentek a fiatalok, Romain Grosjean, Jean-Éric Vergne, Charles Pic, Jules Bianchi, majd a még fiatalabbak, Esteban Ocon és Pierre Gasly, akik generációjuk valóban sikeres tagjaiként újra belobbanthatják a lángot a galloknál.

A monzai őrült vasárnap délután eseményeit a francia Canal Plus csatornán 1,2 millió néző figyelte – és ezúttal olyasmit kaptak, amit már nagyon régen.

Csoda-e, hogy a csatorna kommentátora majd kiugrott a bőréből a futam leintésekor? „Gyorsíts, gyorsíts!!!” – ordította torkaszakadtából, miközben Gasly a Parabolicából a célegyenesre fordult. „Pierre Gasly győzelme! Az Alpha Tauri győzelme! Franciaország győzelme” – mondta büszkén a siker pillanatában.

Julien Fabreau hétfőn közösségi oldalán arról számolt be, hogy erősen berekedt másnapra. De ezt most a legkevésbé sem bánja. „Több mint 1,2 millióan GYORSÍTOTTATOK együtt Pierre Gaslyval tegnap az Olasz Nagydíj célvonaláig. Megérte, hogy otthagytam pár hangszálamat, és hogy Bonnie Tyler hangján ébredtem!!” – írta az alábbi videó másik főszereplője.

Sikere francia vonatkozású jelentőségéről Gaslyt is kérdezték a futam után. „Hogy milyen nagy a jelentősége? Személy szerint azt tudom, hogy nekem mennyit jelent az első győzelmem megszerzése az F1-ben. Végső soron ez még csak a harmadik évem az F1-ben, de már sok mindenen keresztülmentem itt. Még mindig egészen új vagyok ebben a világban, és mindig próbálok fejlődni. Sosem számítottam erre, amikor egy éve visszatértem a Toro Rossóhoz. Már a tavalyi dobogónk is hatalmas volt. És nem is voltam felkészülve erre a mai győzelemre.”

A hosszú francia ínség kapcsán hozzátette: „Olivier Panis volt az utolsó, és amikor az F1-be érkeztem, mindig mondtam, ez az, amin változtatni akarok, mert nagyon sok idő telt már el azóta. De sosem számítottam arra, hogy erre az Alpha Taurival kerülhet sor.”

Gasly elvette egy kommentátor hangját, megszerezte a győzelmet, és véget vetett egy 24 éve tartó nyeretlen időszaknak. Most abban bízhat, hogy Panisszal ellentétben számára ez csak az első volt, de nem az utolsó.

További tartalmak