Musorujsag
Élő Eredmények

Norris: A szabályok miatt veszítettem el a dobogót

Norris: A szabályok miatt veszítettem el a dobogót

RaceFans
Lando Norris úgy érzi, a szabályok miatt nem állhatott dobogóra a vasárnapi Olasz Nagydíjon, ahol Lance Stroll ingyen kiálláshoz jutott a piros zászlós fázis alatt, ezzel pedig megelőzve őt, és elvitte a harmadik helyet.

A McLaren versenyzője sokáig a harmadik helyen haladt Monzában, Charles Leclerc balesete, és az azt követő megszakítás viszont – sokakhoz hasonlóan – az ő pozíciójára is hatással volt. Többek között az a Stroll is elé került, aki addig egyszer sem állt ki a boxba, és mivel a szabályok ezt lehetővé teszik, a piros zászlós fázis alatt cserélt kereket.

Norris ezt kifogásolja: szerinte nem igazságos az, hogy valaki úgy valós kiállás nélkül teljesíthet egy futamot, ezzel ugyanis – ahogyan azt vasárnap Stroll esetében is láthattuk – komoly előnyhöz jut azokkal szemben, akik már cseréltek.

„Az egyetlen oka annak, hogy nem álltam dobogóra, szerintem az volt, hogy Strollnak előnye származott egy ingyen kiállásból” – panaszkodott. „Ez a szabály egy kicsit ostoba. Ingyen kapnak valamit, amit több okból sem érdemelnek meg. Szerintem ezt a szabályt ki kellene kukázni” – tette hozzá határozottan.

Lando Norris (Fotó: XPB)

„Van két példánk. Ott van (Pierre) Gasly, aki a megszakítás előtt állt ki. Aztán előre került, de ez így rendben volt, ezzel nem tehet az ember semmit. De az, aki ki sem állt 24 másodpercet nyert a semmivel. Ki kellett volna állnia még egyszer. Az hibája, hogy még nem volt kinn. Lehetsz szerencsés, ha úgy teszel, mint Pierre. De az szerintem nem helyes, hogy ki sem kell állnod és mégis teljesíted a kötelező kerékcserét” – hangsúlyozta.

Ami a szabályt illeti, az FIA sportigazgatója, Michael Masi jelezte, idén nem tervezik annak megváltoztatását. „A verseny felfüggesztésére vonatkozó előírások már jó ideje ilyenek. Szerencsére ez nem gyakran fordul elő. Ha szükség van egy szabály felülvizsgálására, akkor azt egy munkacsoporttal és a csapatokkal felül fogjuk vizsgálni. Szükség esetén a teljes folyamatot végigvisszük” – kezdte.

„2020 hátralévő részében semmi sem fog változni. De folytatunk megbeszéléseket arról, mi történjen a jövőben. Igyekszünk tanulni a történtekből, és majd meglátjuk, van-e valami, amin ebben a tekintetben tudunk változtatni” – zárta gondolatát az ausztrál sportvezető.

Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak