Musorujsag
Élő Eredmények

„A Mercedes vesztett, az F1 nyert” – de mikor válik győztessé?

„A Mercedes vesztett, az F1 nyert” – de mikor válik győztessé?

Motorsport-Total
Miközben fáj a Mercedesnek az idei második veresége, Toto Wolff elismeri, nagy szüksége volt már a Forma–1-nek a monzai meglepetés eredményre. A statisztika megmutatja, mennyire nagy!

Ha valamiért sokat szidják a 2014-ben kezdődő hibridmotoros szabályrendszert, az a kiszámíthatóság. A Mercedes az új motorokkal teljesített legelső tesztnaptól kezdve dominál, és akkora előnnyel vágott neki ennek a korszaknak, hogy azzal még ma, 6 és fél év elteltével is jól tud sáfárkodni.

A csillagosok dominanciája 2020-ban is nyomasztó. Bajnoki küzdelemről nem lehet beszélni, és sokszor a futamok is csak mögöttük szolgálnak érdekességgel. A mostani monzai versenyen elszenvedett idei második vereségük emlékeztető volt, milyen lehetne egy kiszámíthatatlanabb F1.

Miközben Toto Wolff csapatfőnök nehezményezte, hogy Lewis Hamiltont egy – szerinte – megkérdőjelezhető büntetés, valamint a balszerencsés véletlenek fosztották meg a győzelemtől, azt elismerte, hogy a sportágra már ráfért a Mercedes és a nagyok együttes botlása. „Ez most egy vereség a Mercedesnek, és vereség a többi nagy csapatnak is, de egy győzelem a Forma–1-nek. Nagyszerű volt a műsor, azzal, hogy az élen állót kivették – amiről lehetne vitatkozni. De végső soron jó látni ezeket a fiatalokat az élen küzdeni. A Toro Rossónál és Alpha Taurinál már egyfajta hagyomány Monzában jól teljesíteni, és megérdemelték a győzelmet” – állapította meg az osztrák, aki partnercsapatuk a Racing Point dobogójának is örült. „Innen kell nézni ezt: nagyszerű műsorral szolgáltak” – tette hozzá.

Pierre Gasly (Fotó: Alpha Tauri) Pierre Gasly (Fotó: Alpha Tauri)

Max Verstappen éppen a monzai futam előtt beszélt arról, hogy csupán megjátszásnak tartja a Mercedes részéről, amikor folyamatosan szorosnak próbálják beállítani a küzdelmet, és arról nyilatkoznak, mennyire sajnálnak ellenfeleket, valamint az unatkozó szurkolókat. A holland szerint ez csak a „kötelező” politikai korrektségre való törekvés, a Mercedes valójában mindenkit porrá akar zúzni, és valamennyi futamot meg akar nyerni.

Wolff elismerte a makulátlan szezon valóban vonzó cél lett volna számukra, ám idén sem valósulhat már meg. „Versengőként természetesen szívesen felállítanánk ezt a rekordot, de a Forma–1 szerintem csak kárt szenvedne tőle. Szüksége van mindenkinek a mostanihoz hasonló versenyekre, amikor más az eredmény, amikor új arcok tűnnek föl a dobogón, mivel egyszerűen jól versenyeztek, és a csapataik is a megfelelő döntéseket hozták. Nekem tetszik, amikor feje tetejére áll az eredmény” – mondta szurkolóként a Mercedes főnöke.

 

146 futam óta először veszített a három nagy csapat

Monzában az Alpha Taurit vezető Pierre Gasly nyert, pályafutása során először. Az F1 legutóbb tavaly avatott új győztest, Charles Leclerc Spában szerezte meg első futamgyőzelmét. Ő viszont egy élcsapat, a Ferrari tagja volt.

Hogy az F1-ből mennyire kiveszett a változatosság, azt a megdöbbentő statisztikák is tükrözik. Amióta Bernie Ecclestone-ék 2012-ben megállapodtak a Concorde-egyezmény teljesen a nagyok felé billenő feltételeiről, a Mercedes, Red Bull, Ferrari hármas dominanciája lehengerlő volt. Erre a 2014-ben indult hibridkorszak csak rátett egy lapáttal a fejlesztések lassításával, a tesztek ellehetetlenítésével, a hangsúly áthelyezésével a pénz által meghatározott tényezőkre, mint amilyen a gyári felszereltség és a szimulációs eszközök használata.

A hibridéra kezdete után 6 és fél évnek, valamint 128 (!) versenynek kellett eltelnie ahhoz, hogy a három élcsapat versenyzőin kívül egy más gárda tagja is futamot nyerhessen. A trió hegemóniája valójában még régebb óta, 146 futamon át tartott, hiszen Gasly előtt a legutóbbi győztes, aki másik csapatot erősített, Kimi Räikkönen volt, aki 2013-ban Ausztráliában nyert a Lotusszal.

Kimi Räikkönen 2013-as melbourne-i győzelme (Fotó: XPB)

A hibridkorszakban most először fordult elő az is, hogy a három élcsapat egyike sem adott dobogóst. A Mercedes, a Red Bull és a Ferrari legutóbb a 2012-es Kanadai Nagydíjon maradt le egyszerre a díjátadóról. Akkor Lewis Hamilton a McLarennel nyert, mögötte Romain Grosjean lett a második a Lotusszal, és Sergio Pérez a harmadik a Sauberrel.

Legutóbb Mercedes, Red Bull és Ferrari nélkül: 2012, Kanada (Fotó: XPB)

Olyan még régebben fordult elő, hogy a top 3-ban egyetlen futamgyőztes sem szerepelt: 2007-ig kell visszamenni, amikor Kanadában Lewis Hamilton iratkozott fel az F1-es futamgyőztesek közé, miközben mellette Nick Heidfeld és Alexander Wurz állt a dobogón, akik sem addig, sem később nem nyertek versenyt.

Dobogó addig futamgyőzelem nélkül állókkal: Lewis Hamilton 2007-ben Kanadában szerezte első sikerét (Fotó: XPB)

Hogy mennyire különleges Pierre Gasly, Carlos Sainz és Lance Stroll dobogós hármasa, azt a hibridéra statisztikái is bizonyítják. A 2014 óta eddig futott 129 nagydíjból Monzát megelőzően a lehetséges 384-ből mindössze 26 dobogós hely jutott a három élcsapaton kívüli gárdáknak.

2014-ben még 12 dobogós helyen osztozott a többi csapat, 2015-ben már csak 6, 2016-ban 2, 2017-ben és 2018-ban 1-1 ilyen dobogó volt, tavaly 3, idén pedig ezt megelőzően Lando Norris ausztriai 3. helye. Ezen időszakban olyan is csak háromszor (2014, Ausztrália; 2014, Abu-Dzabi; 2019, Brazília) adódott, hogy a dobogó két fokát engedték át az élcsapatok más gárdáknak.

Nem kétséges, a nagyok múlt vasárnap Monzában valóban vesztettek, és azon a vasárnap délutánon az F1 tényleg nyert. Ám hogy a sportág valóban győztessé váljon, ahhoz a fenti statisztikák jelentős javítására lesz szükség, mert amíg ez nem történik meg, addig az ilyen „fehér holló” eredmények legfeljebb alamizsnát jelentenek az egysíkúság miatt éhezőknek…

A Toszkán Nagydíj eseményeinek közvetítési időpontjai.
Borítókép: Nem Pierre Gasly volt az egyetlen vasárnap délután, aki nem tudta felfogni, hogy nyert... (Fotó: XPB)

További tartalmak