Musorujsag
Élő Eredmények

Még csak beköszöntek a Williams új vezetői

Még csak beköszöntek a Williams új vezetői

RaceFans
A Toszkán Nagydíjon már megjelentek a Williams új tulajdonosai, egyelőre azonban csak az első lépéseket tették meg az időmérőt megelőzően: bemutatkoztak a dolgozóknak és ismertették a következő hetek menetrendjét.

A Williams a múlt hónapban cserélt gazdát, és került az alapító, Frank Williams és a Williams család kezéből az amerikai Dorilton Capital nevű amerikai befektetőcégnek. Nem sokkal ennek bejelentését követően jött az újabb „hidegzuhany”: az akkori helyettes csapatvezető, Claire Williams az Olasz Nagydíj előtt közölte, a család távozik az alakulat életéből.

A csapat irányítását ideiglenesen Simon Roberts vette át, annak üzleti ügyeit pedig a befektetőcsoport vezetői intézik majd. Ők F1-es helyszínen Mugellóban jelentek meg először a Toszkán Nagydíj időmérőjének napján.

Simon Roberts (Fotó: XPB)

Egyelőre azonban csak „beköszöntek” az alakulathoz, és mindössze az első lépéseket tették meg. Erről a teljesítménymérnök, Dave Robson számolt be a hétvége után. „Reggel beszéltek velünk először” – kezdte a szakember. „Ez valójában nem volt több egyfajta bevezetésnél. Egyértelmű, hogy a szombat reggel egy meglehetősen elfoglalt időszak a csapat számára” – tette hozzá.

„Bemutatkoztak, és röviden elmagyarázták, hogyan képzelik el a következő heteket, és hogyan haladnak most a csapat átvizsgálásával. De egyébként nem történt még túl sok minden, viszont nagyon sok időnk van arra, hogy megismerjük őket és megértsük, merre tartunk” – folytatta.

Ami a szereplést illeti, a Williams a korábbi tulajdonosok távozása utáni héten, a kaotikus mugellói futamon beállította idei legjobbját: George Russell tizenegyedik lett a versenyen. Igaz, a pontszerzés újra nem jött össze a fiatal britnek, aki ezért elsősorban azt a verseny megszakításakor érvényes szabályt okolta, mely szerint ilyenkor szabadon lehet kereket cserélni. Úgy érzi, emiatt bukott pozíciókat, hiszen elveszett az ellenfelekkel szembeni taktikai előny.

George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: James Matthews, Matthew Savage, Simon Roberts, Stephanie Dattilo (Fotó: XPB)

További tartalmak