Musorujsag
Élő Eredmények

A fordított rajtrácsos sprintfutamról szavaztatja szurkolóit az F1

A fordított rajtrácsos sprintfutamról szavaztatja szurkolóit az F1

F1 Fan Voice, The Race, Racefans
Online közvélemény-kutatással és szavazással próbál támogatást szerezni a Forma–1 a fordított rajtrácsos kvalifikációs versenyek megvalósításához.

Mondhatnak bármit a javaslatot ellenző versenyzők Sebastian Vetteltől egészen George Russellig, a Forma–1 továbbra is szeretné legalább kipróbálni a fordított rajtrácsos sprintversenyt. Ross Brawn sportigazgató a váratlan eredményt hozó monzai futamot annak bizonyítékának látta, hogy a szokványos erősorrend megkavarása jobb szórakozást kínál a nézőknek, és ezért az ötletük is csak jót tenne a sorozatnak.

Amikor a koronavírus miatti kényszerszünetben a csapatok szavaztak a szombati időmérőt helyettesítő, fordított rajtrácsos sprintfutam idei teszteléséről, az egyetlen nemmel voksoló, a Mercedes többek között korábbi közvélemény-kutatások eredményére hivatkozva állította, az efféle mesterkélt megoldásokat a szurkolók sem támogatják.

Az F1 most úgy döntött, újra kikéri a közönsége véleményét, hátha kaphat egy kis lendületet a törekvése. A feliratkozóit különböző kérdőívekkel bombázó F1 Fan Voice oldalon most a kvalifikációs sprintverseny témájában indítottak felmérést.

Hogy a kérdőív Brawn érvrendszerén alapul, az már az első kérdésből kiderül, amely arról érdeklődik, jobban élveztük-e az idei Olasz Nagydíjat, mint általában a legtöbb versenyt. Később azt is megkérdezik, szeretjük-e a kiszámíthatatlanságot a versenyekben, érdekesnek találtuk-e, hogy a bajnoki éllovas Lewis Hamiltonnak a verseny alatt a mezőny végéről kellett fölzárkóznia (büntetése után), és tetszett-e, hogy a dobogó három fokán nem várt versenyzők álltak, esélytelenként. Ezenkívül még az is a kérdések között szerepel, szerintünk a puszta sebesség mellett számítania kell-e a versenyeken annak is, hogy ki mennyire jó előző és milyen erős a csatákban, valamint mennyire taktikázik jól.

 

Fotó: XPB

Ami a konkrét tervezetét illeti, az F1 egy 30 perces szombati sprintfutamról érdeklődik, amelynek a mezőny a bajnokság aktuális állásának fordított sorrendjében vágna neki, és amelynek végeredménye a vasárnapi hagyományos verseny rajtfelállásáról döntene. Ez a sprintfutam helyettesíthetné a szombati időmérő edzést.

Az oldalon emellett van egy szavazás is a fordított rajtrácsos kvalifikációs versenyekről. Ott öt lehetőség közül lehet választani a „Határozottan egyetértek” opciótól a „Határozottan nem értek egyet” opcióig. A voksolás egyelőre eléggé szélsőséges eredményen áll: többségben a határozott ellenzők vannak, ám ha a fokozatokat figyelmen kívül hagyjuk, és csak az ellenzőket és támogatókat nézzük, utóbbiaké az enyhe többség.

A szavazás megmutatja, az F1 nagyon is aktívan foglalkozik a fordított rajtrácsos megoldás témájával. Idén ugyan leszavazták, hogy pár nagydíjon próbára tegyék a szisztémát, 2021-ben akár még meg is valósulhat a teszt, mivel a sportág szabályhozói folyamata az új Concorde-egyezmény hatályba lépésével változik. Az új rendszerben már nem szükséges valamennyi csapat beleegyezése egy újítás megszavazásához, így ha továbbra is csak a Mercedes fogja ellenezni a sprintversenyt, az még valósággá válhat a következő szezontól.

Borítókép: 2020-ban Mugello is bekerült a Forma-1-es naptárba - Moy / XPB Images

További tartalmak