Musorujsag
Élő Eredmények

Abiteboul: Már látják, miért voltam frusztrált Ricciardo bejelentése után

Abiteboul: Már látják, miért voltam frusztrált Ricciardo bejelentése után

Motorsport
A csapatvezető, Cyril Abiteboul állítja, a Renault fejlődése megmagyarázza, miért volt frusztrált, amikor Daniel Ricciardo bejelentette távozását, és azt, hogy a McLarenhez igazol, még mielőtt a szezon kezdetét vette volna.

A koronavírus világjárvány miatt hónapokat csúszó szezonstart előtt számos versenyző sorsa eldőlt: a sort Sebastian Vettel és a Ferrari nyitotta, majd jött a McLaren és Ricciardo bejelentése (az ausztrál annak a Carlos Sainznak a helyét veszi át, akit a vörösök Vettel pótlására szerződtettek), amire a Renault csapatvezetője meglehetősen frusztráltan reagált.

Diplomatikusan ugyan, de Abiteboul még hivatalos nyilatkozatában is odaszúrt Ricciardónak, megkérdőjelezve az ausztrál Renault iránti hűségét, miután mindössze egy közös szezon után máris úgy döntött, távozik az alakulattól.

A felek azóta maguk mögött hagyták ezt a nézeteltérést, a csapatfőnök pedig legújabb nyilatkozatában kijelentette, azért volt frusztrált, mert tudta, hogy a Renault előre fog lépni, de ezt akkor még nem tudta bizonyítani. „Mindenki érezhette a frusztrációt, a saját frusztrációmat is, amikor bejelentették ezt az egészet” – kezdte.

Cyril Abiteboul (Fotó: XPB)

„Legyünk őszinték! Már akkor éreztem, hogy jönni fog ez a fejlődés, hogy csapat előrelépett és az autónk jobb lesz. Ráadásul jönnek még újdonságok, olyanok, amiket (Ricciardo) nem is próbált még. Ismerem a számokat, de a baj az, hogy ezek csak számadatok voltak, és tudom, hogy sok dolgot ígértek már neki: nemcsak mi, hanem az előző csapata is” – magyarázta, majd jelezte, továbbra is roppant elégedett az év végén távozó versenyzővel.

„Daniel nagyon érzelmes, de egyértelmű, hogy tett egy lépést előre” – hangsúlyozta. „Nagyon magabiztossá vált a csapaton belül, és az autóban ülve is, a kapcsolat pedig, ami köze és a versenymérnöke között van nagyon-nagyon erős. Ezt mind látjuk, és mindez már gyümölcsözni is kezdett” – tette hozzá.

Kiemelte, az idei év legnagyobb tanulsága – ami Ricciardo kapcsán vált egyértelművé –, hogy időbe telhet, míg egy versenyző teljes mértékben kamatoztatni tudja a tehetségét egy csapaton belül. Ez pedig azt jelenti, hogy a Renault-nak hosszabb távra kell tervezni versenyzőivel, ahelyett, hogy ismét változtatna. „Amikor versenyzőt cserélsz, akkor mindig teszel egy lépést hátra, mielőtt előrelépnél. Ezt most látjuk. A jövőben stabilitást szeretnénk teremteni. Az első év mindig egy afféle befektetés a következő szezonok előtt. Hosszabb időre van szükségünk, ha előrelépést akarunk a pilótákkal” – fejezte be a francia, kinek csapata 2021-ben Fernando Alonso és Esteban Ocon kettősével indul.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak