Musorujsag
Élő Eredmények

Kubica nem tartja kizártnak, hogy másodszor is visszatér

Kubica nem tartja kizártnak, hogy másodszor is visszatér

GMM
Robert Kubica nem tartja kizártnak, hogy adott esetében másodszor is visszatér a királykategóriába, bánkódni viszont akkor sem fog, ha soha többé nem lesz már aktív Forma–1-es versenyző, hiszen bár nem volt eredményes, büszke a tavalyi visszatérésre.

A 2019-es felkészülési időszak egyik legnagyobb híre Kubica visszatérése volt, a lengyel ugyanis egy kis híján végzetes ralibaleset, majd hosszú évek kitartó küzdelme, felkészülése után verekedte vissza magát az F1 mezőnyébe. Ott aztán nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerette volna, a gyenge Williamsszel ugyanis csak a mezőny végén kulloghatott, miközben a csapattárs is meggyőzőbb volt.

Ennek ellenére többször elmondta, neki már az egyfajta győzelem volt, hogy újra ott lehetett a mezőnyben, ahonnan 2020-ra ismét „eltűnt”, az F1 közelében viszont továbbra is ottmaradt: idén ő az Alfa Romeo hivatalos teszt és tartalékversenyzője.

Főszponzora (ami jelenleg az Alfa Romeónál is névadó támogató) révén szoros kapcsolatban van az istállóval, ezért jó ideje tartja magát a pletyka, hogy 2021-ben akár ismét visszatérhet a mezőnybe. Ő maga reális az esélyeket illetően, de nem tartja teljesen kizártnak, hogy egyszer még ismét ott lesz az F1 mezőnyében. „A történetem, és az előző évek története bizonyítja, hogy az ember tényleg sosem mondhatja, hogy soha” – nyilatkozta helyzete kapcsán.

Robert Kubica (Fotó: XPB)

„Semmit sem szabad kizárni. A helyzetem arra tanított, és valószínűleg nemcsak engem, hogy az ember egy ilyen hatalmas baleset, és egy bonyolult visszatérési időszak után sem mondhatja, hogy soha.  Ugyanakkor reálisan kell látni a helyzetet. Ha kapok még egy lehetőséget, természetesen ki fogom értékelni. Ha nem, hát ilyen a versenyzés” – hangsúlyozta.

„Két ízben voltam F1-es. 2006-ban debütáltam, aztán valahogy sikerült visszatérnem. A 2019-es esély nekem igazán különleges volt. Persze a Williamsnél tapasztalt nehézségek és a rossz teljesítmény elhomályosította az egészet, de ha belegondolunk a karrierembe, és nemcsak az eredményeket nézzük, akkor is igazán különleges, hogy kétszer szerepelhettem az F1-ben” – magyarázta, majd jelezte, akkor sem fog szomorkodni, ha többé már nem lesz ott a mezőnyben.

„Nehéz jósolni, de nem mondanék nemet a jövőben sem. De az sem lesz számomra világvége, ha már nem kapok lehetőséget. Ha kapok, akkor először ki kell értékelnem a helyzetet, mert egyértelmű, hogy nem akarok visszatérni és az utolsó helyen lenni. Annak nem volna értelme. De a lehetőségek korlátozottak, szóval most figyelünk, és majd kiderül, mi lesz” – zárta gondolatát.

Robert Kubica (Fotó: XPB)
Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak