Musorujsag
Élő Eredmények

Mint Schumacher a Mercedesnél? Vettel szerint az Astonnal más lesz

Mint Schumacher a Mercedesnél? Vettel szerint az Astonnal más lesz

Bild
Sikeres bajnokként egy nagy terveket dédelgető, megújuló csapat kulcsembere lesz Sebastian Vettel az Aston Martinnál. Pont, mint Michael Schumacher a Mercedesnél. Az összevetés viszont szerinte értelmetlen.

Köztudott Sebastian Vettelről, mekkora rajongója volt Michael Schumachernek gyerekként, és mivel a pályafutásuk számos ponton párhuzamot mutat, gyakran hasonlítják össze a hétszeres világbajnokkal. Mindketten csupán egyetlen versenyt teljesítettek a debütálásukat lehetővé tévő csapattal (Jordan, illetve BMW), mindketten a legfiatalabbként lettek többszörös bajnokok egy, az autósportban „kívülállónak” tekintett cég feltörekvő csapatánál (a „pólógyártó” Benettonnál, illetve az italgyártó Red Bullnál), majd mindketten a Ferrarihoz szerződtek, ahol… nos, ezen a ponton ellentétes irányt vett a pályaívük…

A ferraris időszak után viszont újra adott a párhuzam – még ha kissé erőltetett is: míg Schumacher 2010-ben a Hondát átvevő, gyári csapatként újjáalakuló Mercedes húzóembere lett, Vettel 2021-től a Racing Pointot nevére vevő, ugyancsak építkező Aston Martinhoz szerződött, és ugyanúgy a nagy ambíciók meghatározó részének tekintik őt, mint korábban a csillagosok honfitársát.

E párhuzamot a német Sport Bild vetette föl Vettelnek, aki viszont igyekszik elhatárolni magát az összehasonlítgatásoktól. „Szerintem ezek az összevetések sehová sem vezetnek. Az én helyzetemet nem lehet Michael akkori helyzetéhez hasonlítani. Először is: azok más idők voltak. Másodszor: egy másik csapatról, más feltételekről volt szó. De mindenekelőtt: Michael más életkorban volt, amikor a Mercedeshez ment, és előtte három évet kihagyott, miközben én még aktív vagyok, és csak egyszerűen csapatot váltok” – tolta félre a Schumacher-párhuzamot a négyszeres világbajnok.

Sebastian Vettel (Fotó: Racing Point) Sebastian Vettel (Fotó: Racing Point)

Vettelt arról is kérdezték, mi volt a meghatározó tényező, ami az Aston Martinhoz vitte őt. „Az átláthatóság és a nyíltság. Amikor kellett, világosan megmondták, hogy mi lehetséges, és mi nem” – nevezte meg az őt meggyőző két szempontot. „Szükség van becsvágyra, célokra. És azok a célok, amiket Lawrence Stroll tűzött ki, megegyeznek az enyémekkel. Ez összeköt minket. Világos elképzelése van arról, mit akar elérni, és engem ez meggyőzött. De az is egyértelmű, hogy nem fogunk egyből kvantumugrást végrehajtani.”

A német versenyző hosszú távra kötelezte el magát, mivel úgy érzi, mindaz, amin a Racing Point/Aston Martin a háttérben dolgozik, a 2022-es szabályreformok után gyümölcsöző lesz. Az istálló terveit és helyzetét vélhetően már pontosan ismeri, a közös munka kezdetére azonban még várnia kell. „Még nem állok kapcsolatban a Racing Pointtal, nem veszek részt az új autó tervezésével kapcsolatos megbeszéléseiken. Nem is lenne szabad, mivel még a Ferrari alkalmazottja vagyok” – emlékeztetett Vettel.

Borítókép: Michael Schumacher és Nico Rosberg a Mercedes 2010-es stuttgarti bemutatkozásán (Fotó: XPB)

További tartalmak