Musorujsag
Élő Eredmények

Russellék támogatása sokat segített Albonnak

Russellék támogatása sokat segített Albonnak

F1i
Érdekes információt árult el a Red Bull versenyzője, Alex Albon a nehézkes szezonkezdéssel, és a kapott kritikák elfogadásával kapcsolatban. A thai fölfedte, a vártnál nehezebb első félévben sok támogatást kapott három mezőnybeli barátjától.

Albont a tavalyi szezon felénél léptették elő a Red Bull főcsapatához, ahol bár elmaradt a csapattárs, Max Verstappen teljesítményétől, tisztességes eredményeket ért el, teljesítményét pedig a szakértők is dicsérték. 2020 első felében aztán megváltozott a róla szóló cikkek hangvitele: miután nem került közelebb Verstappenhez, fölvetették, akár már év közben meneszthetik.

Ő maga folyamatosan hangoztatta, nem foglalkozik a kritikákkal, tudja, a csapat támogatja őt, Mugellóban pedig egy harmadik helyezéssel is jelezte, nem adta föl a küzdelmet. Most elárulta, ebben nagyon sokat segítettek F1-es cimborái is.

„Nevezhetjük ezt Twitch-négyesnek is” – utalt Charles Leclerc, Lando Norris, George Russell és saját maga kvartettjére, ami az év elején alakult baráti társasággá, amikor közösen szórakoztatták a nézőket online versenyekkel a karanténidőszak alatt. „Az F1 világa hatalmas. Annak ellenére, hogy a lehető legfelkészültebben próbálsz mozogni benne, bizonyos szempontból még mindig ijesztő.”

Alexander Albon (Fotó: XPB)

„Ezek a srácok mögöttem álltak. Nem titok, a sajtó eléggé kemény, a média is, de ők mindig ott vannak. Vannak csoportos beszélgetéseink. Minden megbeszélünk. Amit beszélünk, annak úgy a 80%-a nem is kapcsolódik a versenyzéshez, csak valami marhaság” – jegyezte meg.

„Elég szoros kapcsolatban vagyunk egymással, és a négyesen belül is megvannak a magunk kapcsolatai. Én valószínűleg George-hoz állok legközelebb, hiszen nagyon sok időt töltöttünk együtt. Mind azt szeretnénk, hogy a többieknek jól menjenek a dolgai. Mi vagyunk most a fiatal generáció, és mind támogatjuk egymást” – hangsúlyozta.

Az, hogy a pályán kívül ilyen szoros barátság alakult ki a négy fiatal között, persze nem jelent egyet azzal, hogy ha verseny van, más hozzáállással feszülnek egymásnak. „A pályán nincs barátság” – jelentette ki Albon. „Amikor meglátsz egy másik autót, ugyanúgy harcolsz ellene, mint bárki más ellen, függetlenül attól, ki ül benne. Nincs olyan, hogy csak utánad! Küzdünk a pozíciókért. De teljesen megszokott. A gokartos idők óta ez van. Versenyzünk a pályán, aztán biciklizünk. Teljesen normális, hogy keményen küzdünk, de a pályán kívül barátok vagyunk” – fogalmazott.

Borítókép: Lando Norris, Alexander Albon és George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak