Musorujsag
Élő Eredmények

Zöld és rózsaszín lesz az F1-es Aston Martin?

Zöld és rózsaszín lesz az F1-es Aston Martin?

Autosport
A tulajdonos fia kikotyogta, zöld színekben tér vissza a Forma–1-be az Aston Martin. Viszont a hírek szerint a rózsaszín sem tűnik el teljesen.

Nem biztos, hogy Lance Strollt megdicsérték a Racing Pointnál azok után, hogy a szocsi sajtótájékoztatón csütörtökön kikotyogta, várhatóan sötétzöld színekre vált az Aston Martinná alakuló gárda 2021-ben. A tulajdonos fia azt mondta: „Úgy hiszem, a brit zöld lesz a szín, ami egészen klassz.”

A kanadai versenyző aligha csak a megérzéseit osztotta meg az autó dizájnváltásával kapcsolatban. Az Autosport beszámolója szerint a névváltás előtt álló csapat javában tervezgeti az arculatváltást, és már több kész terv is készült a jövő évi színvilágról. Úgy tudják azonban, hogy nem csupán az Aston Martintól más sorozatokban, illetve régebben megszokott sötétzöld szín kerül majd föl az autóra, azon továbbra is jelen lesz valamilyen mértékben a főtámogató BWT mostani dizájnt meghatározó rózsaszín motívuma.

A lap úgy tudja, az első tervet éppen a BWT miatt utasították vissza az illetékesek: azon túl kevés rózsaszín kapott helyet, így módosításokra volt szükség. Hogy mi lesz a végső megoldás, azt talán még ők sem döntötték el, ám a kiszivárgó információk alapján úgy tűnik, a teljesen klasszikus arculatban reménykedők nem azt kapják majd, amire számítanak.

Hogy az Aston Martin zöld lesz, az borítékolható volt, arról viszont folyt a találgatás, pontosan milyen árnyalatot kap a 2021-es masina. Az egyik oldalon a grand prix-versenyek hőskorából származó brit sötétzöld szín állt (kezdetben minden országnak megvolt a saját színe), a másikon pedig az a világosabb és rikítóbb zöld árnyalat, amit az Aston Martin újabban használt a sportautó-versenyeken.

Fantáziarajzok már bőséggel születtek Lance Stroll és Sebastian Vettel jövőbeli autóiról. Mark Antar dizájner egy hagyományos „brit zöld” Aston Martint álmodott meg, az MDM Designs viszont mindkét zöld verziót újragondolta – az ő terveiken a BWT rózsaszínje is helyet kapott, igaz, a víztechnológiai cégnek talán kevésbé tetsző, visszafogott mértékben.

Mark Antar tervei (kattintásra képgaléria nyílik):

Az MDM Design grafikája:

Fantáziarajzok az Aston Martin 2022-es autójáról (Grafika: MDM Design) Fantáziarajzok az Aston Martin 2022-es autójáról (Grafika: MDM Design)

 

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Elképzelt Aston Martin-festés (Grafika: Mark Antar/Twitter)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2020/09/EfTZzKaXsAALp4M-1024x640.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Fantáziarajzok az Aston Martin 2022-es autójáról (Grafika: MDM Design)

További tartalmak